2018. november 19., hétfő

Búcsú az Apple adataitól

Az Apple úgy döntött, negyedéves jelentéseiből elhagyja az egyes termék-csoportok értékesítési adatait. Sokan írták, hogy ez rossz, sokan írták, hogy szerintük az Apple miért döntött így. Tim Cook meg semmit mondó nyilatkozatokat adott, mely szerint így a felhasználóra koncentrálnak és ilyesmik. De lássuk, mit nem fogunk tudni? Helyesebben: eddig mit lehetett tudni?


2001-ig visszamenőleg dolgoztam fel az Apple negyedéves jelentésit, az összes grafikon ezekből készült.

Az első grafikon mutatja, hogy a termék-csoportok – Mac, iPhone, iPod és iPad – eladott darabszámát. A vékonyabb "má." rövidítésű sorozatok az adott termék-csoport két éves mozgó átlaga. A mozgó átlag kisimítja a negyedéves hullámázást (karácsony sokkal jobb, mint augusztus), a két évet azért választottam, mert így igazán jól látható a termék életciklus.
Az iPodról az Apple 2014 után nem közölt adatokat. Aki már hallott a "fejős tehén, döglött kutya", közgázabbul BCG mátrixról, az elégedetten bólogathat, igen az elmélet és a gyakorlat itt találkozott. A görbéket persze tovább kellene bontani az egyes termékekre, de nem tesszük. Egyrészt, mert nincs számadatunk, másrészt ennyi közgáz mára elég.

Macintosh eladás, 2001-2018


2011 óta nagyjából ötmillió Macet ad el az Apple évente. 2012-ig a negyedéves jelentésben külön soron szerepelt az asztali és a hordozható Mac. Az utolsó hiteles számadat szerint négyszer annyi hordozható gépet adott el az Apple, mint asztalit. Azóta ez az arány tovább tolódhatott a hordozható Macbookok javára.


Ha nem tudunk több Macet eladni, akkor növeljük a bevételt az átlagár emelésével – gondolhatták az Apple-nél és 2016 óta nagyjából tíz százalékkal drágultak a Macek. Az eladási átlagár az eladott Mac és a Mac eladás bevételének a hányadosa.

iPhone értékesítés 2007-2018


A 2015-ös csúcs óta az éves iPhone eladás is beállt 50-55 millió darabos negyedéves mennyiségre és most már nem fogjuk megtudni, hogy az Xs/Xr páros hogyan változtat ezen. A heti hírek nem biztatóak, a beszállítóktól kiszivárgó információ szerint sem a brutális árú Xs, sem a titkon sikernek remélt Xr nem hasít úgy, ahogy azt gondolták, a beszállítók csökkentették a termelést, az Apple visszavett a rendelésekből.


Két év alatt az átlagár nagyjából húsz(!) százalékkal nőtt, ez is lehet a magyarázat az eladott darabszámra. Fél millió forint egy kis kijelzős hordozható számítógépért – soknak tűnik. Úgy látják az elemzők, hogy átmeneti megoldásnál nem lehet több az átlagár emelkedés, ami a stagnáló eladással mellett persze bevétel és nyereség növekedést jelent. Ám nagyon nehezen belőhető az a pont – írják szinte egybehangzóan –, amíg ez a konstrukció tartható. Ha kipukkad, az szomorú időszakot jelent majd az Apple-nek, a részvényeseknek, de jót a felhasználóknak.

iPad értkésítés 2010-2018


A 2013-2014-es csúcs után beállt tízmillió pluszos eladást nem sikerült megmozdítani sem az iPad minivel, sem a Pro-val, sem a Pencillel. Számos elemző vallja, hogy az iPad Pro-t vásárók közül sokan MacBook helyett vettek tabletet. Az Apple rendre úgy pozicionálja az iPadet, mint az új számítógépet – nagyon durván három iPaden van annyi nyeresége az Apple-nek, mint egy Macen.


Érdekes módon az iPad ára nem szabadult el, ahogy a Macé vagy az iPhone-é. És hogy még szummázzunk elemzői véleményeket, sokan vélik úgy, hogy az Apple-nek határozottabb vonalat kellene vonni az iPhone Max vs. iPad mini és az iPad Pro vs. MacBook Air vonalakon.

Apple részvényárfolyam, érékesítés

Még két grafikon a teljesség kedvéért.

Technikai megjegyzés: a grafikonon az éves mozgó átlagok láthatók, így könnyebben értelmezhetők az adatok. A 2013-as Ázsia (lila) esésnek Kína (sárga) kiválása az oka.
Nem technikai: Amerika emelkedik a legmeredekebben, Európa és Kína követ. Kína az igazi nagy kérdőjel, nem csak az Apple, hanem a többi tech (és nem tech) cég jövője szempontjából. És utána majd a külön nem ábrázolt India. Majd Afrika. Van hely növekedésre, a kérdés az, hogy az Apple tud-e, képes-e, hagyják-e növekedni.

Valami teljesen más: Numbers újdonságok (2017. április 4.) posztban mutattuk meg, hogy lehet Numbersben részvényárfolyamot lekérdezni és ábrázolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése