2021. december 6., hétfő

App Store díjas a magyar fejlesztésű Craft, amely küldetése XXI. század Wordjévé válni

Gratulálunk! – mi mással is kezdődhetne ez a bejegyzés. Vázlatosan bemutatjuk az alkalmazást és a siker mögött álló Orosz Bálintot. A díjazásról magyarul megjelenő hírek forrása a Forbes cikke, érdemes elolvasni, mi nem klónozzuk. A Craftról alig pár hete írtunk (mit sem sejtve), roppant röviden említve (és azt sem tudva, hogy hazairól beszélünk). Letöltés: App Store iOS-re, App Store Macre.

Orosz Bálint

2009-ben végzett a Műegyetem Computer Science szakán. Két társával – Kapui Ákos és Zöld László – alapította meg 2010-ben a Distinction Kft-t, az alapítók ekkor már évek óta együtt dolgoztak, 2008-ban harmadik helyezést értek el a Microsoft Imagine Cup 2008-as párizsi döntőjében.
A Distinction mobilszoftver-fejlesztő vállalkozás volt, amely olyan világcégeknek dolgozott, mint a Red Bull, a Skyscanner vagy a Microsoft, de együttműködtek az Audival is. 2013-ban a fejlesztő cég 263 milliós forgalmat ért el harminc-egynéhány dolgozóval. A Skyscannerrel való kapcsolat oly erős volt – szállásfoglaló applikációt fejlesztettek a skót cég részére –, hogy 2014-ben a Skyscanner felvásárolta a Distinctiont.
Orosz az alkalmazás fejlesztők vezetője lett (Head of Product, Apps) a Skyscannernék, majd 2017-ben pár hónapig Termék fejlesztési igazgató pozíciót is betöltött (január-augusztus).
2019-ben úgy döntött, hogy ismét önállóan vállalkozik, saját tőkéjét felhasználva. Orosz elégedetlen volt a dokumentumok létrehozására és megosztására készült ismert alkalmazásokkal, ezért nekifogott a Craft Docs létrehozásának, amelyet a bölcsőtől a sírig tartó szerkesztő-eszközzé kíván fejleszteni. A Craft Docs-szal a felhasználók zökkenőmentesen és gyorsan írhatnak, tárolhatnak és megoszthatnak dokumentumokat.
2021-ben nyolc millió dollárral szált be a vállalkozásba a Creandum vezette befektetői kör (A Series-A nevű befektetési lépcsőről kicsit lejjebb olvashatsz). A befektetők közt volt a Gareth Williams, a Skyscanner egyik alapítója és volt vezetője, de az alapok mögött több volt Skyscanneres is található.
Források: LinkedIn, Index és Craft.
Series A
Ha egy vállalkozásnak már kialakult felhasználói bázisa van, konzisztens bevételi adatokkal bír, akkor a vállalat célja lehet Series A befektetésnek, hogy tovább optimalizálja felhasználói bázisát és termékkínálatát. Lehetőségek nyílnak arra, hogy a terméket a különböző piacokon skálázzák. Ebben a körben fontos, hogy legyen olyan üzleti modellje, amely hosszú távú profitot termel. Gyakran előfordul, hogy az induló start-upoknak nagyszerű ötleteik vannak, amelyek jelentős számú lelkes felhasználót generálnak, de a vállalat nem tudja, hogyan fogja bevételt szerezni az üzletből. A Series A általában 2-15 millió dollár nagyságú, de csúcstechnológiai iparágakban magasabb is lehet, 2020-ban 15,6 millió dollár volt. Forrás
Orosz Bálint videó konferencián, a kép a Craft LinkedIn oldaláról. Sem Orosz, sem a Craft nem viszi túlzásba a LinkedIn használatát – ennyit a LinkedInről. A másik a képen látható arc megvilágító "insta szelfi gyűrű". Ennek használata a profi videó konferenciázóknak kötelező lenne, szerény véleményem szerint (=szvsz=imho).
És így néz ki, amikor Tim Cook (fent, középen) két kollégája társaságában videokonferencián vesz részt.

Craft

Mea culpa, nem töltöttem le, csak elolvastam azt, amit az oldalukon írnak – remélem, jól adom át az olvasottakat. A Craft alapegysége a bekezdés, ami először csak szöveget jelentett, de mára már lehet kép, videó vagy akár táblázat is. Bekezdés egy felsorolás is (szövegszerkesztőben az számtalan bekezdés) vagy egy kipipálandó teendők listája is. A bekezdések hivatalos neve Block – ami logikusabb is. A Blockok Pages vagy Document nevű nagyobb egységbe szervezhetők, így könnyebb mozgatásuk, megosztásuk.
A Craft tiszta Maces szoftver, fut minden Apple eszközön és a neten is. Ez jó, de azért nehéz lesz az Almáskerten belül maradva megváltani a világot, szükség lesz, előbb-utóbb jönnie kell a Windowsos, Androidos alkalmazásnak is. (Honlapjukon ígérik is.)
A címben is írt küldetésre figyelve kétségeim vannak. Bár a leírás alapján tök logikus a rendszer, de a szövegszerkesztő oly mélyen beivódott és ebben a pillanatban is ivódik a felhasználókba, hogy nem látom, miért lépnének a dokumentumtól egyet hátra a bekezdésekig. Ha gonosz, öreg és kegyetlen vagyok, a "bezzeg az én időmben", akkor a bekezdésnek, mint új könyvnek (ez gonosz) van jövője.
Az viszont biztos, ha nem lenne ezeregy dolgom már most Jegyzetekben, Naptárban, Emlékeztetőben (Reminder), akkor kipróbálnám a Craftot és talán meg is ragadnék nála.
Mint tudjuk, egy kép felér ezer szóval. A világos-sötét az én művem, az alkalmazás ezt is tudja. Ennél hasznosabb, ha megnézzük, milyen kellemes, áttekinthető a felület (és reméljük, nem érzik úgy a fejlesztők, hogy a Craftból videóvágót és webáruházat is kell faragni).
Záporoznak a bekezdések blokkok. A jobb oldalsávon a szövegszerkesztő eszközök. A Craft nem kiadványszerkesztő, így ránézésre több, mint a Szövegszerkesztő (kevesebbnek lenni lenne kihívás), de kevesebb, mint a Pages. És jóval kevesebb, mint a Word. És ez helyes.
Valamelyik angol honlapon olvastam, hogy a Craft letisztult felhasználói felületének is köszönheti a díjat.
És aki többet meg akar tudni a Craftról, az olvassa a Helpet és a SzuperHelpet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése