2021. október 18., hétfő

Hat hatékonyság növelő iOS app

Hatékonyság az európai és az angolszász államok egyik hajtómotorja – néha túlzottan is. Hat hatékonyságot növelő alkalmazást mutatunk be az Alex Blake (iLife) írása nyomán. A hatból egyet már régebben ki is próbáltam, egyet ismerek, de nem használom, négyről pedig csak annyit tudok, amennyit Blake írt, meg egy kis guglizás, net-járás, App Store.

Forest

A Forest (For, Forebb, Forest) az, amelyiket ki is próbáltam, meg is írtam: Az Erdő, az iPhone, a KonczZsuzsi meg a negált Tamagocsi ft. József Attila – a címért most, újraolvasás után, kérek elnézést. A Forest használatát elsősorban iskolásoknak ajánlják, de felnőtteknek is hasznos. Az alkalmazásban fákat lehet ültetni, növeszteni. A növesztés abból áll, hogy adott ideig – egy óra, két óra, sok óra – nem használjuk semmire sem a telefont. Ha igen, akkor a növény elhal. Letöltési link, fizetős, de az árát nagyon megéri, szerintem.


(A videó elején roppant hosszú a Zsenidea felirat, mea culpa, azóta már tudom, hogy ez sok. Jó pap holtig tanul.

Evernote

Az Evernote sokak kedvenc jegyzetelős alkalmazása, amely persze sokkal többre képes, ráadásul szinte minden áramot használó eszközzel képes az adatok szinkronizálására. Meglátsz a telefonodon valamit, amire később szükséged lehet? Elmented Evernote-ba. Macen megtetszik egy kép? Elmented Evernote-ba. Ezen a blogon is többször írtunk róla: Maces alkalmazás ajánló: Maces alkalmazás ajánló: Evernote, Projektmenedzsment eszköz iOS-re vagy 2013-ból: Apple Design Awards 2/2.
Craft – docs and notes editor
A nevében tudása, az ingyenes Craft szöveg és dokumentum szerkesztő. iPhone-on is használható (akkor persze Apple Watchon is – gonoszkodott a Gonosz Almalap), de inkább iPaden van létjogosultsága. Más szövegszerkesztőktől egyszerű bekezdés mozgató tudása különbözteti meg. A QR-kód a fejlesztők oldalán látható, roppant okos és hasznos – iOS eszközről nézve az oldalt nem is jelenik meg a QR-kód: fejlesztőknek piros pont.

Highlighted

A diákoknak, tanulóknak ajánlott Highlighted a leírás szerint képes tankönyv oldalakat befotózni, a szöveget felismerni, és adott szövegrészt kijelölni – innen a neve: Highlighted (kijelölés). Nem próbáltam, a szövegfelismeréssel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de próba – szerencse. Az ismertető szerint ingyen használható a Highlight.

My Study Life

E-órarend. (Letöltöttem. Miután csak regisztráció után lehet továbblépni, kitöröltem. Az órarend nyilvántartáshoz minek regisztráció? Kelljen regisztrálni, amikor olyan funkciót használok, amihez kell email cím. És ezen túl: amikor a könnyebbség érdekében Apple, FB, Google, MSFT vagy bármi regisztrációt használsz, az adott cég egy marék adatodat teszi jogosan magáévá, akár kell az az alkalmazás használatához, akár nem. A legtöbb esetben nem.) Így marad a cikkbe jelzett tudás: a naptárszerű elrendezésen túl az app figyelmeztet beadási határidőre, vizsgára. És arra is, ha adott időszakra túlvállalod magad.

Quizlet

A Quizlet magyarul villámkártya, a tanulás egyik bevett módszere, eszköze. Az alkalmazás alapnyelve angol, ez az itthoni használatát nem könnyíti meg – kivéve, ha épp angolul tanulsz vagy nem felsőfokú nyelvvizsgára készülsz. (Nekem ezen az a XIX. századi angol kandalló-építészettel kapcsolatos cikk jutott feladatul. Máig kísért.) Miután ezt szépen leírtam, a saját blogom javított ki a múltból: "Az ingyenes Quizlet magyarul is használható" (2014: Hasznos alkalmazások egy gimnazista iPadjén)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése