2011. június 6., hétfő

WWDC (frissítve)

Semmi meglepő, semmi váratlan - ez lehet a tegnapi WWDC megnyitójának tömör és igaz összefoglalója. Majd lesz Lion (OS X 10.7), majd lesz iOS5 és majd lesz iCloud.
Többször írtam, a mostani bemutató megerősített, nem a Lion képességei érdekesek, hanem a következő verzióé. Ami - ha csak nem jön egy Cat, vagy valami vicces nevű 10.x, akkor 11.0 lesz, azaz új verziószámú oprendszer. Az új verziószám új, jelentős változást is jelent. Mivel az OS nem egyszerű számológép alkalmazás, a fejlesztése sem két hónap - a 11.0-t mát írják, az alap tudásáról már döntöttek, az alap-képességein nagyon már nem lehet változtatni. És mivel ez az Apple, tudni sem, hallani sem.
Az Apple esetében muszáj írni Steve Jobs állapotáról - sok mindent lehet mondani azon kívül, hogy végig irányította a WWDC másfél óráját, csak azt nem, hogy jól, mi több, egészségesnek nézett ki. Persze állítólag legyűrt rák, szervátültetés után már ez az állapot is jó. A gond csupán akkor lesz, amikor nem lesz ráhatása az Apple fejlesztésére. Az Apple eszközei és szoftverei két ok miatt zseniálisak - szerintem. Egyrészt Steve miatt, az ürge valóban zseni, aki meglátta a Macintosh-ban, az iPodban, az iPhone-ban, és úgy tűnik, az iPadben is azt, hogy miként kell ezeket megalkottatni. Megalkottatni munkatársaival, akiket - és ez a másik - úgy meghajt, ahogy utoljára VI. Tofu fáraó a rabszolgáit, jusson eszünkbe az Apple gerilla-szervezet szerű működéséről, Jobs ajtócsapkodásairól, az eszközök prototípus állapotából való újra terveztetéséről szóló számtalan legenda, és igaz történet. Úgy gondolom, hogy ő az utolsó autokrata vállalatvezető, aki - szinte - anélkül rúg ki embereket, indít és állít le projekteket, hogy abba más beleszólna.
Bárki is jön utána, ott lesz a board, az igazgatótanács, és mindegyik szépen, óvatosan, a saját seggét védve fog hozzájárulni, támogatni, beleszólni. Végtelen értekezletek szülnek majd közepes termékeket - lásd bármelyik IT-vállalat történetét. Mind egy-egy, a maga területén zseniális termékkel indul, amit egy-két-három fiatal tesz össze, és minél nagyobbra nő a cég, annál nehézkesebbé lesz. Paul Allen és Bill Gates megalkotta a Windows univerzumot, rátették még az Office-t, nyögve az Explorert és azóta? Larry Page és Szergej Brin megírta a Google keresőt, szinte mindenkinek van gmaile, de azóta hol van a Google nagyságú újítás?
A WWDC újdonságairól pedig inkább tapasztalat alapján írnék, így türelem, amely ugye rózsát terem, és aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése