Zenehordozók időegyenesen

Még hallottam 78-as lemezt. Örültem, amikor megkaptam életem első LP-jét (ABBA: Voulez Vous). A nagylemez borítók - Pink Floyd, East... - különálló művek voltak, és vagy a hátoldalon, vagy a tasakon, esetleg extraként külön oldalként ott voltak a szövegek. A lemez hallgatása macerás volt, lejátszó, erősítő, tű...
Amint megjöttek a kazettás magnók, az autórádiók e bővítményéről nem is szólva, őrült másolás kezdődött lemezről kazettára. A kazetta kicsi volt, ezért inkább LP-t vett az ember a nagy képért, a szövegért. Tudod, hogy kell ceruzával vagy tollal kazettát áttekerni?
Aztán jött a CD, látott és győzött. Az LP felejtős volt, a kazettás lejátszót, walkmant(!) kiszorította a CD-lejátszó, így halkan káromkodva újravettem sok bakeliten vagy kazettán megvolt zenét, hogy hallgatni tudjam. Az mp3 korszak még odébb volt.
De eljött, ahogy eljött a zenét netről töltjük le, a zenét neten vesszük, azaz az iTunes korszak, amikor már nincs direkt fizikai hordozó, a zene digitálisan létezik merevlemezen, USB-sticken, iPodon (vagy iPod-killeren). Egy hétig tartott, mire az iMac az összes CD-t beolvasta iTunesba. Az első iPodra (mini, 4GB, nem is fért rá mind).

(eredeti méretben látod a képet, ha rákattintasz)