2021. február 22., hétfő

Sparkle, a weblap-szerkesztő (Mac)

Egyszer volt az Apple-nek faék egyszerűen használható weblapszerkesztője, azóta keressük az utódját. Nem portált szeretnénk, csak kicsi, 8-10 oldalas honlapot, nanó-, mikró- és a földből épp kilátszó vállalkozások számára, mint a sajátunk: Macademia. Igen, a sajátunk már évtizede csere érett. A legfontosabb szabály honlapkészítéskor: nem én/mi vagyunk a célcsoport. Ennek ellenére nem bírok megbarátkozni a másfél kilométer hosszú görgetéssel. Nem kedveltem meg a Joomla, WordPress és társait – tudom, szinte mindent meg lehet velük csinálni ... a profiknak. Én meg nem akarok WordPress profivá válni. Amit láttam, tapasztaltam, nem volt méznyalás. Szóval keresünk. A Sparkle-t már egy éve letöltöttem, egy óra után nyilvánvalóvá vált, hogy nem találtam meg a megoldást, amit keresek (U2). Azért megmutatom, hátha másnak épp ez hiányzik a boldogsághoz.
(Az oldal iWebes "eredeti" változata itt érhető el, a rend kedvéért.)
A Sparkle ingyenes verziójával is remek oldal, oldalak rakhatók össze, a fizetőssel (egyszeri megváltás: 130€, havi díjas: 6,33€, link) pedig még inkább. De a Sparkle használatához minimum alapfokú webszerkesztői tudás kell. A kihasználásához viszont a Bootstrap, css, z és számos hasonló webfejlesztői kifejezés ismerete is szükséges. Nem is csak az ismerete, hanem elemenkénti megadása. Ez nem "összehúzogatom, jó lesz" szerkesztő, hanem minden elemhez, legyen az szöveg, kép, bármi, tíz-húsz paraméter gondos megadása szükséges.
Amúgy ez a magyarázat arra, miért kerül egy egyszerű honlap annyiba, amennyibe. Azért olyan magas a pár órányi meló munkadíja, mert aki csinálja, az tanult hozzá, tudja, hogy mit mivel hogyan csináljon. Ami nekem, aki azért már látott hasonlót, tíz perc, az neki egy.
A Sparkle a kezdetekben nem kínált sablonokat, amelyeket gyorsan átírva könnyen lett honlap – viszont nulla saját dizájn. Most már vannak sablonok, lehet "lopkodni", újrafelhasználni az elemeket. Ettől a Sparkle még mindig nem a fogd-és-dobd honlap összerakó, emiatt magasabb a szabadságfokunk – és igényel több szaktudást a használata.

Próba, szerencse, honlap!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése