2021. augusztus 27., péntek

Maces naptár meghívó fájl

Ismert, hogy egy naptár eseményhez résztvevőket hívhatunk meg – akik aztán vagy elfogadják a meghívást, vagy nem, vagy nem is válaszolnak. Amikor nem ismerjük a meghívottakat, például egy ingyenes bemutatót tartunk, akkor segíti az "el nem felejtést", ha a meghívott naptárába bekerülhetünk. Ha küldünk neki egy speciális naptár-fájlt, ami azonnal beépül a naptárába, akkor jó megoldást alkalmazunk. Ebben a bejegyzésben ilyen naptár-fájl előállítását mutatom meg – de az Apple-ösökön kívül ezt csak az .ics fájlt értelmezők tudják használni (az Apple egyénieskedésének öröme).
A létrehozás sokkal-sokkal egyszerűbb, mint gondolnád, nem is kell külön alkalmazás hozzá, elég a Naptárt (Calendar) elindítani. Ebben kell a megfelelő eseményt létrehozni, kihasználva a felkínált összes (minél több) lehetőséget. Amit az esemény részeként rögzítünk, az bekerül a másik naptárába is (nem, vírust így nem lehet küldeni). Ahogy a következő kép is mutatja, csatolmány, link, időpontra figyelmeztetés, helyszín... mind-mind az esemény része lehet.
És hogy lesz ebből a fenti képen látható ikon, amit bárhová kitehetek vagy mailhez is csatolhatok? Simán megfogom a naptár bejegyzést és kihúzom az Íróasztalra. Aki nagyon precíz, az a kihúzást követően kitörli a Naptárból a bejegyzést és rákattintva az Íróasztalra húzott ikonra, hogy lássa, az visszakerült a "helyére" és nincs adatvesztés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése