2021. augusztus 30., hétfő

A magasabb árak általában megmaradnak :: iPhone és a chip

A járvány által előidézett gyártási és szállítási kihívások sok más mellett chiphiányt is okoz, egyenes következményként áremelkedést. És chipet ma már nem csak a számítógépek használnak, hanem játékkonzolok, autók (lásd kecskeméti Mercedes-gyár hetekre leállását), okos háztartási eszközök és különféle eszközök. Előfordulhat, hogy az okostelefonok következnek a listán. A világ legnagyobb chipgyártója, a tajvani TSMC azt tervezi, hogy még idén vagy jövőre „nagyjából 10%-kal” emeli legfejlettebb chipjei árait – írja a Wall Street Journal. Az Apple, amely TSMC chipeket használ telefonjaiban, a félvezető-gyártó legnagyobb vásárlói közé tartozik. (A Fortune cikkének szabad fordítását olvasod éppen.)
Ha az Apple az áremelést áthárítja saját ügyfeleinek, az drágább iPhone-t jelenthet. Az iPhone prémium termék árazású, az Apple akár be is nyelhetné a költségeket alacsonyabb haszonkulcs alkalmazásával. Az Apple bruttó haszonkulcsa sokáig 38 százalék (38% – írom le még egyszer, nehogy gépelési hibának tűnjön) körüli stagnálás után, 2015 vége óta először, meghaladta a 40%-ot (negyven százalék), a június 26-án zárult negyedévben 43% (negyvenhárom) fölé emelkedett. Ezt az Apple nagyrészt virágzó szoftver– és szolgáltatási üzletágának köszönheti. Nem elkanyarodva a chip-hiány hatásának vizsgálatától, jegyezzük meg, hogy a "Fortnite-per" és következményei, illetve az Apple (és más IT-multik) ellen indított és indítandó versenyfelügyeleti eljárások ezt az árrést is erősen megnyirbálhatják. De addig is, a szolgáltatások árrése fedezetet adhat a hardver eszközök emelkedő költségre végfelhasználói áruk megtartása mellett.

Az árak kordában tartása érdekében – alternatív megoldásként – az Apple kevesebb drága csingilingit adhat a jövőbeli iPhone modellekhez. Lehet, hogy az Apple már most is lassítja, késlelteti az új modellek bemutatását. A korai pletykák szerint a jövő hónapra tervezett új iPhone 13 végre tartalmazhat kijelző alá rejtett Touch ID érzékelőket az ujjlenyomatok beolvasásához, az iPhone valójában a keresett szolgáltatás nélkül fog megjelenni - írja Mark Gurman, Bloomberg. A leendő iPhone vásárlók, akik számára gondot okozott, hogy a COVID-maszk megakadályozza az Face ID-s azonosítást, csalódottak lesznek, amikor értesülnek a halasztásról.

Gyakran előfordul, hogy az eszközgyártók hosszú távú szerződésben rögzítik az alkatrész árakat a beszállítókkal, így az idén érkező telefonok árai már kalkulálhatók. Ezért az Apple-nek valószínűleg nem kell azonnal árat emelnie, ha egyáltalán. Az Apple nem válaszolt a Fortune megkeresésére (nem is szokott, amióta megalapították). Az Apple mindenesetre elkerülheti a túlzott áremelést a fűtött telefonfrissítési szezonban, az év végi ünnepek idején.

Nem ismert, hogy a chiphiány és annak hatása, például az emelkedő árak meddig tartanak. De érdemes megjegyezni ezt az üzleti axiómát: a magasabb árak általában megmaradnak.


A Fortune cikkét Robert Hackett írta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése