2019. augusztus 30., péntek

Maces képzéseink ősszel

Bő három hónapra előre lehet tervezni velünk az életet, kiírtuk a csoportos macOS, iMovie, Pages, Numbers és Keynote képzési időpontokat. Természetesen a csoportos képzés mellett továbbra is tartunk egyéni konzultációt, ahol – eddig sikerrel – válaszoltunk a felmerülő Mac-kel kapcsolatos kérdésekre.


Csoportos képzéseinken maximum nyolcan vesznek részt, de már egy fő részére is megtartjuk az oktatást, mert imádjuk tudásunkat megosztani (sharing economy, you know). A most érvényes időpontok változhatnak, ám ha már jelentkeztél valamelyik képzésre, annak időpontját nem tologatjuk.

Mit tanítunk meg a macOS képzésen?

Négy óra alatt összebarátkoztatjuk a Mojave-val (macOS X 10.14), a Macintosh számítógép operációs rendszerével – a Catalina megjelenését követően majd Catalinával. Ennek a képzésnek a célja, hogy megismerjük a macOS X működési elvét, megtanuljuk a rendszert testreszabni, értően kezeljük az ablakokat. Megismerjük a több felhasználós működést és a fájlrendszer felépítésének szisztémáját. Időpontok:
2019. 09. 17. 9:00-13:00
2019. 10. 09. 13:00-17:00
2019. 11. 05. 9:00-13:00
2019. 12. 04. 13:00-17:00


Augusztusban Catalinákról szólt a blog: könyv, csillag, római, falu, repülő, öntet és gyilkosság. És persze a névadó szigetről.

Mit tanítunk meg a iMovie képzésen?

A félnapos gyakorlaton (elvben) bedigitalizálunk videókamerával készült felvételt, majd a nyersanyagot összevágjuk, feliratozzuk, kisebb effekteket alkalmazunk és visszajátszuk videóra. A gyakorlat célja, hogy megismerjük az iMovie használatát, eszközeit. A tanfolyam során mindenki önállóan, gép mellett munkálkodik. Időpontok:
2019. 09. 24. 13:00-17:00
2019. 10. 14. 9:00-13:00
2019. 11. 14. 13:00-17:00


Sok minden más mellett ezt is megtanuljuk: Képekből mozielőzetes Macen.

Pages, Numbers és Keynote
Továbbra is oktatjuk a Maces irodai programcsomagot, az alkalmazás nevére kattintva – Pages, Numbers és Keynote – jutsz az adott képzés oldalára.

2019. augusztus 28., szerda

Mekkora vállalat az Apple?

Nagy. A következő grafikonon néhány ország GDP-jét és a tíz legnagyobb vállalat (részvény)piaci értékét tüntettem fel. Sok minden más mellett megérthető, miért nem lesznek képesek a nemzet-államok (egyesével nekifutva) szabályozni a világcégeket sem viselkedés, sem adó, sem más szempontból. A négy legnagyobb – Amazon, Apple, Alphabet (Google) és Facebook az USA GDP tizenhat százalékát adja. Négy vállalkozás. (A magyar verziót írja meg egy másik blog, kíváncsi vagyok.)


Az országok előtti számok a 2018-as sorrendet mutatják. Hazánkat külön kerestem ki, így ezért nincs sorszám, de az első ötvenben nem voltunk bent.
Az Alibaba és a Tencent a két kínai vállalkozás a listán, de Kínát ismerve bármi megeshet, ahogy ezt a forrásom is megemlíti.

Források:
Bár nem a pontos számadatok a lényegesek, de mint csillag megy az égen.
http://statisticstimes.com/economy/projected-world-gdp-ranking.php
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_public_corporations_by_market_capitalization
https://tradingeconomics.com/hungary/gdp

2019. augusztus 26., hétfő

Beszámoló a nyári vakációról, különös tekintettel az Apple Watch használhatóságára

Július közepéig álltam ellent a Watch megvételének. Barátaim közül páran használják, nem fogott meg, nem hiányzott. De a következő céllal megajándékoztam magam: a) kedvenc balatoni strandomon nincs nagy falióra, telefont meg utálok levinni, de imádom tudni a pontos időt, b) ha már Watch, akkor pénzt sem kell vinni, ott a kártyás-órás fizetés, c) és ha már, legalább mérhetem, mennyit úszom, +1) más nem akart megajándékozni. Reális cél, szerintem. Ez meg egy hosszú, el-elkanyargó bejegyzés.


A pontos idő

Igen, ez ment, ezzel nem volt hiba. Telefont amúgy azért utálok levinni, mert akkor fel kell venni (sorry, barátaim és ügyfeleink), állandóan nyomogatja az ember fia és lánya, valamint a nagy melegben jól felmelegszik, ami nem akkumulátor barát. Ez utóbbi inkább a mérnöki magyarázat, és tényleg a legkevésbé fontos.
Szóva vettem egy Apple Watcht, olyan pánttal, ami nem tud lecsúszni a kezemről, mert visszahajtós tépőzáras – írom ezt a Watchtalanoknak. Mert nem tud. Éjszaka magamon hagytam, de reggelre nem volt a csuklómon, szóval le tud. A vízben és ébren viszont soha nem lazult meg, nem csúszott le – mondjuk két hét (ma augusztus 14., esőnap) alatt ez minimum elvárt.

Időjárás
Számomra a rengeteg alkalmazás közül még az Időjárás tűnt hasznosnak. Nem mintha nem tűnne fel, ha a szél letépné fejem, vagy elkezdene havazni, de milyen jó – nyomkodom unalmamban –, hogy tudom, hogy most Celsius pontosan miért van eszméletlen meleg. A kellemes balatoni szél épp 13 km/h és dél-keleti. Vagy hogy öt óra múlva felhősebb lesz az idő.
Barátnőm teljesen rágyógyult az UV-index-re, majdhogynem dobott is érte. De én nyertem.
Az óra ugyanis azt az adatot mutatja, amit Bluetoothon kap a telefontól. (Minden Watch-nak van, kell, hogy legyen egy iPhone-ja.) A strandon viszont nincs telefon, tehát a 9:22-es adatokat nézhetjük egész nap. Nincs frissülés. (Mégha izzadságot izzadva csatlakozunk egy ingyenes wifihez, akkor sincs frissülés.) És igen, ingyen wifi sincs. Az másik bejegyzés, hogy szeretnék-e egy ingyen wifihez csatlakozni egy olyan eszközzel, amelynek kommunikációja felett nulla kontrollt gyakorlok.

Nem kell készpénz

Kedvenc strandom kicsi, kevesen ismerik. A nyugágy (700Ft/nap) és vízibicikli kölcsönző nem ismeri a kártyás fizetést. Pénztárgépük sincs – jóban vagyunk, rákérdeztem: kp-bevételi számla-tömb van, ha a NAV.
A strandon egy étel-ital kiszolgáló cég működik, pont olyan árakkal, mint a nagy, mindenki által ismert strandon levők. Náluk sem lehet kártyával fizetni, mert "három hónapra nem szerződnek velünk", csak egész évre.
A nagy strandon viszont, ahol csak próbáltuk, működött a kártyás órás fizetés. A magyarázat az, hogy az ottani büféseknek másutt, az országban szerteszét, saját, egész évben nyitva tartó üzletük van. Rákérdeztem, megerősítették.
A nagy strandon számos szolgáltatásért lehet még fizetni – homokos röpi pálya használat, vízre tett kalandpark... –, ezek között készpénz híján lett volna olyan, amelyikre nem megy fel a gyerek. Probléma leküzdése érdekében nem volt gyerek.
Valahol ebben a bejegyzésben lesz egy térkép. A térképen "F" azt a fagyist jelöli, ahol idén sajnos csak ritkán volt étcsoki fagyi (egyéni szociális problémám), és itt sem lehetett kártyával fizetni.
A kedvenc strand azért kedvenc, mert az ember nem szívesen mond le róla. Így vittünk készpénzt, és villogtam karomon a Watchcsal.

Hajós, Egerszegi, Darnyi, Kovács Ági, Hosszú, Ferenczy

A Watchon a Workouts app egyik eleme a szabadvízi úszás. Én arra voltam kíváncsi, hogy amikor a fenti névsort – de valójában London szabadvízi (10km) bajnoknőjét, Risztov Évát – kényszerítem szégyenkezésre vízből kiemelt fejjel történő mellúszásommal, akkor hány métert teszek meg.
Soha sem szerettem sportban versenyezni, időre úszni utoljára azért voltam hajlandó, mert bukással fenyegettek tesiből. Korábbi "medencés edzések" okán – nyáron kevés meló, kijártunk Leányfalura a strandra, de becsületből leúsztunk ezer métert az 50-es medencében – tudom, hogy nálam egy óra az egy kilométer, uszkve-cirka. "Aki nálam lassabban úszik, az elsüllyed", "amikor beugrom a medence egyik végén, a másikat még zsaluzzák" – ezek a gondolatok is Leányfalun születtek. A balatoni változatuk, "az olyan lassan úszom, hogy idén értem csak be a 2018-as átúszóversenyről" vagy "amikor nekiindultam a Balaton átúszásnak, még Pelso-nak hívták a tavat".

Az órás mérés úgy működik, hogy vízbe menetel előtti pillanatokban elindítom a "szabadvízi úszás" funkciót. Ekkor az óra lezár, hogy ... vízbe kerül. Úszás közben a karomat felemelve – rendszerint nem működik – vagy ujjal (az orr nagyon praktikus testrész!) megbökve pár másodpercre látható, hogy mennyi az idő, mennyi ideje úszom, hány métert tettem meg, mennyi kalóriát égettem el és mennyi éppen a szívritmusom. Azt, hogy ezek közül melyik legyen látható, állítani lehet. Az iPhone-on, és majd onnan átbluetoothol az iPhone-ra.
A kézikönyv (RtFM*) ugyanis erősen nyomatékosítja, hogy vízbe csak víz-védett állapotba vigyük a Watcht. A víz-védett állapotban lezárt órát feloldani a tekerőgomb (hívd ezt bárminek Apple, ez nem más, mint a klasszikus felhúzó-gomb) több-fordulatos megtekerésével lehet. Tehát nincs opció, ha mérni szeretném az úszásom hosszát, meg egy csomó egyéb adatot, akkor a legkésőbb a lépcsőn el kell indítani a megfelelő Workout funkciót.
Az első úszás után izgatottan néztem, hogy mennyi az annyi: 22 perc, 270 méter. Hm, hm, ugye az egy óra–egy kilométer alapján ez kicsi kevés méterben, de biztos a hullámok. Fél órával később újra nekifutottam ugyanannak a távnak – móló felé kikötött vitorlás bójájának megérintése. A kapott eredmény: 18 perc, 91 méter. Ha pozitívan állok hozzá, akkor az időt pontosan méri úszás közben a Watch.
Említettem, hogy az iPhone nélkül a Watch félkarú óriás – a helyes hasonlat egy kezeit-lábait vesztett ember lenne, de arról tudjuk, hogy még úgyis felküzdené magát a villamosra, hogy elordítsa: "jegyeket, bérleteket!" Ahhoz, hogy az úszás részletes eredményeit lássam, az iPhone Activity alkalmazására van szükség. A fentiek után valójában addig volt jó, amíg ezt nem találtam meg. Mert itt aztán kiderült, hogy csak egy adat biztos a Watch által mértek közül. Az idő. Ahhoz pedig, hogy a vízben is tudjam, mennyi az idő, nincs szükség egy százezer forintos eszközre.
És ha az időn kívül az összes úszóadat rossz, akkor most tényleg végig validálnom kell minden számot, ami az órából jön? Tényleg annyit ver a szív? EKG? Igen, az orvosok erős fenntartással tekintenek az okos karizékre, e perctől értem. És adott szívritmus alatt meg felett automatikusan riaszt? Mennyi is Tim Cook telefonszáma?

Mennyi? Negyven! Mi mennyi? Mi negyven?
Készítettem egy vidám táblázatot az iPhone adataiból. Na, ez az "adataiból" is megér egy misét, de előbb a táblázat.
   Úszás ideje   táv (Watch)   táv (becslésem)   karcsapás (Watch)   térkép kód
0:00:46100 m56világ rekord
1:00:001 000 m1 000 msaját bázis
0:58:36250 m977 m582
1:07:16120 m1 121 m542
0:50:04160 m834 m1822
1:00:13250 m1 004 m4402
0:26:38140 m444 m473
0:18:24350 m307 m1973
0:20:01150 m334 m893
0:19:1697 m321 m653
0:18:3691 m310 m633
0:22:46270 m379 m1903
0:19:53110 m331 m803
0:24:4884 m413 m1663
1:37:18120 m1 622 m2924

Az első sor a 100 méteres férfi világrekordot mutatja (nem, nem én tartom). Megnéztem és megszámoltam a karcsapást, majd a starttal és fordulóval picit megnöveltem.
A második sor az én bázisom: egy óra, egy kilométer.
A további sorok a Watch/iPhone adatai.
Az utolsó oszlop száma mutatja, hogy mikor hova úsztam.

  1. A kedvenc strand, indulópont.
  2. Elúszom a nagy strand bójáin túl egészen a kis nádas utáni pontig, a vízibiciklikig. Oda 450 , a teljes táv kb. 900 méter. A Watch szerint – négy úszás átlaga – ez oda-vissza 195  méter.
  3. A móló felé a legközelebb kikötött hajó (három héten át egyszer takarított rajta valaki) bójája, teljes táv: 300 m. A Watch szerint 161,5 méter, nyolc úszás átlaga.
  4. A kemping kikötőjének legközelebbi hajója (szintén három hete mozdulatlan)** Ez a Watch szerint 120 méter, szerintem meg kb. 1700 m. De idén eddig csak egyszer tettem meg, és egy mérés az nem mérés, három mérés az már mérés.
A karcsapások számainak elemzését rátok bízom. Lehet ezt fokozni? Hogyne lehetne! A távot az Activity alkalmazás képes lebontani 100, 50 vagy 25 méteres részekre. Ugye nem meglepő, hogy van olyan 25 méter, amit egyetlen karcsapás nélkül abszolváltam? Ja, és nulla másodperc alatt!
Hogyan töltöttem le az úszás adatokat a Watchról?
Sehogy. Mert nem lehet. És ennyi. Pont. [Hat órán át esett az eső, ennyit szántam erre a kihívásra.] A Health adatait le lehet tölteni, gyönyörű XML, egy tékozló playboy bőségével. De ez csak a szívverés adatai, és nem az Activity adatai. Azokat nem lehet letölteni, lásd az Apple oldalát vagy másik oldalát. Arra a kérdésre, hogy a Workout, Activity adatok letölthetők-e, az a válasz, amit az Apple mosolyogva támogat, hogy a Health adatok igen.
Illetve. Ajánl két alkalmazást – QS Access és SpectaRun.
A QS Accesst letöltöttem, kipróbáltam, de nem tudta az úszás adatokat, csak a Healtht, tehát le is töröltem. Amúgy meg lettem volna lepve, ha egy app tud valamit, amiről az Apple hallani sem akar.
A SpectaRun-ra nem adok linket, akit érdekel, keressen rá, nagy mennyiségű thai lány rejtetlen bájában gyönyörködhet, szóval az Apple oldali ajánlás nem nyerő. Az alkalmazás az üzenet szerint nem érhető el az angol app-shopban, a magyarban nincs. Az alkalmazás Facebook oldaláról a link thaiföldi lányokba visz.
Szóval csináltam csillárd képernyőképet az iPhone-on, és van egy szipi-szupi Automator rutinom, ami átszívja a képeket, és pdf-fájlban összefűzi őket. Onnan, uram, magam, kézzel.

Tudom, merre úsztál (az esetek 13,79 százalékában)
A maradék esetben örök titok.

Összefoglalom

Három meg egy vágyam volt:
1. Mutassa a pontos időt. Mutatja.
2. Tudjak vele a strandon fizetni. Nem tudtam, de ez nem az óra hibája volt. Nekem, felhasználónak viszont nem oké.
3. Úszás mérés. Szerintem nem ment.
+1 Kapjam az órát ajándékba. Ezek szerint egy rossz akaróm sem volt. Nekem viszont lett egy ajándékozandó órám...

+
A vízbe vezető lépcső 42 méter hosszú. Ezek szerint én hét mérföldes méteres lépésekkel haladok.
Az órát naponta kellet tölteni, pedig nem maileztem, nem telefonáltam, nem sms-eztem. Sőt, a sportnál is az aksi kímélő módot használtam.
Ez utóbbi vagy az intenzív mód között az eredmények tekintetében semmi különbség. Intenzív módban a reggeli száz százalékból öt-tíz lett este nyolcra, a lazábban 30-40.

* RtFM Read the Fucking Manual, magyarul: Olvasd el a kb@szott kézikönyvet. Ügyfélszolgálatok kedvenc mantrája.
** Évek óta nem értem, hogy augusztusban hogy lehet olyan vitorlás, amire a tulaja még csak rá sem néz. Van, amelyik fel sincs szerelve, nem is készülnek ránézni. Hajó alsó hangon kettő, felsőn sok millió, tárolás, évente kiemelés, vízre tétel is szép kerek összeg. Mintha lenne egy parkoló, tele full-extrás Mercikkel, Bömösökkel, de soha senki nem használná a kocsikat, csak fizetné a baromi drága parkolási díjat (plusz a súlyadót, meg a kötelezőt)

2019. augusztus 23., péntek

Egy PDF oldalra sok képet Macen

A nyár vége – hol van az még? – ösztönözzön arra, hogy az elmúlt hónapokban készített fényképeket átnézzük, javát kidobjuk, a maradékot pedig rendezzük. Persze a lustaság nagy úr, van még hely az SSD-n. Ezért inkább mutatok egy alkalmazást, amivel a képeket egy A4-es oldalra (vagy többre) tudjuk összerakni, PDF formátumban.


A PDF-készítő (MakePDF) régi macOS alkalmazás, a kevéssé ismert és használtak egyike. Ennek oka bizonyára nem csili-vili felülete, képességeinek szűkös volta. Én afféle "fapados" alkalmazásnak nevezem. Ha a Fotók a szép, jó nagy, akkor a Képletöltő vagy a PDF-készítő a fapados.
A PDF-készítő, nevének megfelelően arra képes, ami a fenti képen is látható, képeket lekicsinyítve összerakni – profik számára: kontakt-lap –, a kimenet egy vagy sok oldalas PDF. A kontakt-lap a fotózásból származó szakkifejezés. A képeket azért rakták össze ilyen oldalakra, hogy azokból az alkotó, megrendelő gyorsan tudjon szelektálni, válogatni. Áttekinthetővé váltak egy esküvő, nyaralás képei.
A PDF-készítő használata egyszerű. Először ki kell választani a felhasználandó képeket. Fapad: később nem tudsz képet hozzáadni, elvenni. Sőt, a sorrendet sem tudod módosítani, ahogy megadod az alkalmazásnak, úgy jelennek meg. Fapad: nem, nem lehet a képeket forgatni. Ha forgatni szeretnéd, akkor válaszd ki Finderben és command + R, ez kilencven fokot forgatja a kiválasztott képet.
A képeket a PDF-készítő szép komótosan pakolja be, érdemes egy tucat képpel kiismerni az alkalmazást, utána megküldeni kétezerrel. Én persze nem tenném, inkább kétszázasával.
A fenti képen látható, hogy a képeket hogy lehet néhány elrendezésben (a 4x6 nem sor és oszlop méret, hanem egy-egy kép mérete), illesztve illetve vágva, elhelyezni.


A legtöbb, amire a PDF-készítő képes, az a második képen látható. Ekkor választjuk ki, hogy mekkora lapra kerüljenek a képek – fapad: csak az előre megadott méretek közül lehet választani. Dönthetünk az illesztés vagy vágás között. Képméret esetén az ajánlottakon túl szabadon is megadhatunk értéket – ez látszik a képen.
A PDF-készítő elvileg Automator rutinba illesztve is használható, de nálam nem futott, végtelen ciklusba került.

A PDF-készítőt én évente két-három alkalommal használom, de akkor örülök a létének. Sokkal egyszerűbb, mint egy Pagesbe behányni a képeket, átméretezni őket és kézzel szétrendezni.

2019. augusztus 21., szerda

Catalina (az új macOS nevét adó sziget) VIII.

A sziklás Santa Catalina-sziget az Egyesült Államok nyugati partjánál, Los Angeles közelében, a Santa Catalina-öbölben található. A sziget nevét gyakran rövidítik a Catalina-szigetre vagy csak Catalina-ra. A sziget 35 km hosszú és 13 km a legszélesebb pontján. A sziget legmagasabb csúcsa az Orizaba-hegy (639 m). A Santa Catalina a Kaliforniai Csatorna-szigetek szigetcsoportának része. A 2010. évi népszámláláskor a teljes népessége 4 096 ember volt, akiknek 90 százaléka a sziget egyetlen városában, Avalonban él. A második lakossági központ a két kikötő a sziget "derekán". A fennmaradó népesség szétszórtan éldegél a szigeten a két lakossági központ között.


Békés indiánok, spanyol hódítók
Sok ezer éven át a Tonga törzs élt és kereskedett a szigeten, az itt bányászott zsírkő egészen Alaszkáig, illetve lefele az azték birodalomig is eljutott.
Az első európai 1542-ben tette lábát a szigetre, a spanyol Juan Rodríguez Cabrillo természetesen a gyarmatosító szokásoknak megfelelően a spanyol korona nevében birtokba vette az indiánok által több száz éve lakott szigetet, és azt a helyiek által használt Pimugna vagy Pimu név helyett hajójáról San Salvadornak nevezte el. Jött és ment, szó szerint nem zavart sok vizet.
A következő felfedező is spanyol volt, Sebastián Vizcaíno, ő 1602. november 23-án találta meg [újra az el nem veszett] a szigetet, amit azért nevezett el Santa Catalina-nak, mert a másnap volt a szent ünnepnapja. Ezt követően a sziget sorsa klasszikus menetrend szerint alakult. Az európaiak által behurcolt betegségek megölték a lakosság egyik harmadát, a másikat a kereszténység nevében legyilkolták, a harmadikat pedig a szárazföldre hurcolták rabszolgaként, hogy ott a spanyol földeken dolgozzanak. 1830-ra egyetlen őslakosa sem maradt a szigetnek.


Az általánosító történelem továbbra sem engedte ki karmai közül a szigetet. A XIX. század első felében volt csempész-tanya – még az Aleut szigetekről is jártak ide az oroszok –, aranyláz színhelye (soha egyetlen gramm aranyat sem találtak), kalandorok menekülő helye.
Lassú változás akkor kezdődött, amikor az illetékes mexikói kormányzó 1846-ban eladta a szigetet Thomas M. Robbinsnak, akinek földműves vállalkozása hamar csődbe jutott, így a szigetet négy évvel később továbbadta. Az új tulajdonos földműves vállalkozása hamar ... x4 ... végül James Lick lett az, aki 1864-91 között a sziget tulajdonosa és irányítója volt.

A pénz a szigetre érkezik
A lassan benépesülő Kalifornia állam polgárai számára alakított ki üdülőhelyet George Shatto, aki korábbi, nem túl sikeres michigani befektetései után vélt itt nagyot álmodni. A ma Avalon néven ismert település alapjait is ő alakította ki, amikor 1887-ben – mai áron öt millió dollárért – megvásárolta a sziget egy részét. Ám hiába épült móló, a Metropole szálló nem muzsikált a tervek szerint, ezért a tulajdon egy bonyolult szerződés eredményeképp visszakerült Lickhez.
Shatto álmát a Banning testvérek váltották valóra, a XX. század első évtizede a fellendülés évtizede volt. Ám az első világháború még e távoli szigeten is éreztette hatását, valamint az 1915-ös fél Avalont elemésztő tűz a testvéreket olyan adósság-spirálba vitte, amelyből nem tudtak szabadulni. A szigetet ekkorra már részvénytársaságként üzemeltették, az összes részvényüket el kellett adniuk.


Ami a Banningok számára csapás volt, az a sziget számára a legjobbat hozta. A Santa Catalina Island Company új, meghatározó tulajdonosa az ifjabb William Wrigley lett. Így kapásból a neve senkinek sem mond sokat, ám ha úgy említem, hogy "rágógumi-király", akkor – legalábbis az idősb korosztálynak – biztos beugrik a név. Wrigley szinte az összes részvényt megszerezte. Milliókat költött a szigetre, az egyik legfontosabb épület, a Catalina Kaszinó 1929-én nyitotta meg kapuit. Wrigley számos sziget-barát ötlete közül kiemelkedik, hogy a Chicago Cubs csapat a szigetet választotta tavaszi edzőtábora helyéül egészen 1951-ig, leszámítva a második világháború pár évét. Igaz, ez időben ő volt Amerika egyik legismertebb baseball klubjának is a tulajdonosa. A második világháború alatt a sziget zárt terület volt, az USA szinte mindegyik fegyverneme tartott fent kiképző-bázist.
1975-ben az apja után a sziget "tulajdonosává" vált Philip Wrigley a 190 km2 szigetből 170 km2-t átengedett az általa létrehívott Catalina Island Conservancy (CIC) részére, ez a sziget flórájának, faunájának és üde állapotának megőrzésért felel. [Ismét egy polgár, aki képes volt nem morzsát, hanem vagy kilencven százalékot "visszaadni".] A 2007-es jelentős tűzvészből tanulva a 2012-es már nem okozott igazán nagy kárt, de a CIC-nek volt miért dolgoznia.


Érdekes tények
  • A szigetet 1972-ben váratlanul megszállta egy csoport latin-amerikai, leginkább mexikói. A hódítás jogeredeteként a Guadalupe Hidalgo szerződés hiányosságára hivatkoztak, a szerződés az USA és Mexikó között köttetett 1848-ban, lezárva a két ország közti háborút. A sziget felszabadítása, elszakítása nem járt sikerrel.
  • Létezik Catalina-csatorna átúszás is, elsőként 1927-ben sikerült egy kanadainak igazoltan átúszni, azóta nagyjából ötszázan küzdötték le a 47 kilométeres távot.
  • A szigeten limitált a gépjárművek száma, aki ma adná be kérvényét, annak alsó-hangon tizennégy évet kell várnia. A lakosság nagy része golf-kocsit használ közlekedésre, szállításra.
  • A szigeten még túrázni sem lehet szabadon. Aki be akarja járni a szigetet, akár gyalog, akár kerékpárral, annak előbb engedélyt kell kérni az avaloni hatóságtól.
  • Az előzőek ellenére évente egymilliónál is többen keresik fel a szigetet. Hogy két ismert utast is megemlítsünk, járt itt Alan Harper (Két pasi meg egy kicsi) és Penny (Agymenők) is. [Nem együtt, pedig milyen szép cross lett volna.]
  • 1920-ban Avalon és a szárazföldi San Pedro közt itt jött létre a Föld első kereskedelmi vezeték nélküli rádiótelefon kapcsolata. Az avaloni telefonkönyv 52 nevet tartalmazott. Az emberek órákon át álltak sorba, hogy beszélhessenek. A forradalmi újdonságot tanulmányozni számos mérnök is érkezett a szigetre. Aki viszont jó rádióval rendelkezett, az az összes beszélgetést (le)hallgathatta, azok kódolatlanok voltak.
  • Egy másik távközlési elsőség is a szigeté, 1946-ban a világ első kereskedelmi mikrohullámú telefonrendszerét telepítették itt.
  • És végül, a sziget egyik híres lakosa a zenész Spencer Davis. De hónapokon át a szigeten élt Marilyn Monroe első férjével, James Dougherty-vel 1943-ban.
  • Ha holnap felülsz Ferihegyen a 6:10-es Lufthansa járatra Frankfurtba, akkor eléred a pontban 10:00-kor iduló San Diego-i gépet, ha nem jön közbe semmi, akkor délután egyre már ott is leszel – potom 416e forintért [aug. 2-i ár]. Sajnos rendszeres légijárat nincs a sziget repterére (AVX, CIB), így marad a hajó, a 16:30-ast biztos eléred (kb. 11e Ft). Szóval délután hatkor már lábadat áztathatod a Csendes-óceán vizében, alig fél nap az egész :)

2019. augusztus 19., hétfő

Catalina VII.

Az ősszel elérhetővé váló új Maces oprendszer, a Catalina kapcsán írt bejegyzésünk utolsó előtti darabjával elérkeztünk a szigethez, a valódi névadóhoz. Ám mielőtt kikötnénk, írok a szigethez köthető, máig egyértelműen meg nem oldott halálesetről, az áldozat Hollywood akkori sztárja, Natalie Wood volt.


Írhatnám, hogy az 1981-es eset óta nem sok minden történt, de idén tavasszal ismét kattant egyet az amerikai bűnüldözés fogaskereke. A Los Angeles-i seriff szóvivője megerősítette, hogy az ügy 2011-ben történő újbóli megnyitása óta további új tanuk jelentkeztek, akik másként emlékeznek Wood utolsó óráira. A tanúk beszámolói arra késztették a Los Angeles-i rendőrséget, hogy a színész halálát "gyanús" minősítésűvé változtassák, és most 87 éves korábbi férjét, Robert Wagnert „vizsgált”-tá (nem gyanúsított, de majdnem az) nyilvánítsa.

Ki volt Natalie Wood?
Wood (1938. július 20. – 1981. november 29.) gyerekszínészként kezdte, és sikerrel vált felnőtt színésszé. Három filmjéért is jelölték Oscarra – Rebel Without a Cause (Ok nélkül lázadó, Haragban a világgal), Splendor in the Grass (Ragyogás a fűben) és a Love With the Proper Stranger (Szerelem a megfelelő idegennel) –, de nem nyerte el a díjat ellentétben a Golden Globe-bal, amely kétszer is az övé lett.
Wood Hollywood csillaga, a kor szépségideálja volt, az egyik legcsodálatosabb színésznő.
"Natalie Woodnak minden oka van, hogy izgatott legyen ... Liz Taylor óta a legnagyobb ikonná válik hangjával és megjelenésével" – írta a TIME 1961-ben.
Magánélete (is) hollywoodi volt. Tizenkilenc évesen hozzáment a nyolc évvel idősebb Robert Wagnerhez, de 1962-ben elváltak. Ám egy újabb sikertelen házasság után 1972-ben ismét összejöttek, össze is házasodtak. Woodnak két gyereke született, az egyik az egyszeres, a másik a kétszeres férjtől.

Hogyan halt meg Natalie Wood?
1981. november 28-án Wood, Wagner, az épp forgatott Brainstorm (Agyhalál) film másik főszereplője, Christopher Walken a dél kaliforniai part közelében fekvő Santa Catalina-szigetre vitorlázott át Wagner Splendor jachtjával, amelyet Dennis Davern kapitány vezetett. A hajó kikötött a sziget Isthmus Cove öblében, itt tervezték a Hálaadást ünnepelni.
Hogy pontosan mi történt, az máig nem derült ki. Ami biztos, másnap reggel Wood testét a hatóságok találták meg. A halál okát véletlenszerű fulladásként határozták meg, de a boncolási jelentés rámutatott, hogy a színésznő testén véraláfutások találhatók. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy Wood alkoholos állapotban (0,14%) esett a vízbe és megfulladt. A testén eséstől származó nyomokat is találtak. Később azt állították, hogy ruhája túl sok vizet szívott magába és az húzta a víz alá.
A találgatások és Wagner ki nem mondott gyanúsítása szinte órák alatt megindult.
Wood vagy el akarta hagyni a hajót, vagy a folyton a hajónak ütköző csónakot akarta átvinni a másik oldalra [Wood, húga szerint, annyira irtózott a víztől, hogy soha nem szállt volna mentőcsónakba, még mással se, nem hogy egyedül], amikor megcsúszott és a vízbe esett. Egy asszony egy közeli hajón hallott egy női hangot, aki segítség után kiált, de negyedóra múltán megszűntek a hangok. Sokan nem hitték, hogy lehetséges, hogy egy gyönyörű, borral teli film-csillag egy negyedmillió dolláros jachtról hálóingben a tengerbe esik és elmerül, és a tőle néhány méterre fekvő színész-férje nem veszi észre, nem hall semmit.
Előkerült Wood egy korábbi interjú részlete is: "A vízbe fúlástól nagyon félek. Kicsit tudok úszni, de félek a sötét víztől."


Forrás: LA Times

Balesetből gyanús halál
Az esetet 2011-ig balesetként kezelték. Ekkor azonban több nyom is megkérdőjelezte ezt. Az egyik Dennis Davern kapitány vallomása volt, aki megerősítette, hogy a házaspár veszekedett. Az eddig tanuként kezelt Wagner ettől kezdve a hivatalosan "fulladás és egyéb meghatározhatatlan tényezők" eset középpontjába került.
Ám idén tavasszal a Los Angeles-i seriff nyomozói szerint az új tanúk elegendő információval álltak elő ahhoz, hogy Wood esetét "gyanús halálnak" lehessen tekinteni. A tisztviselők kíváncsi, hogy Wagner szerepet játszott-e, mert aznap este történtekről szóló beszámolói megváltoztak. A fordulatot Wagner 2008-as memoárja indította el, amelyben egykori vallomásához képest azt írta, hogy azon az éjszakán, amikor Wood eltűnt, Walken előbb lefeküdt. Kicsit később, miután megnyugodott, Wagner észrevette, hogy mind Wood, mind a jacht mentőcsónakja hiányzik.
"Az utóbbi hat évben újra végig mentem az eseten, Wagnerre egyre inkább vizsgált személyként gondolok" - mondta John Corina hadnagy. "Úgy értem, most már tudjuk, hogy ő volt az utolsó személy, aki Natalie-vel volt, mielőtt eltűnt."

Forrás: TIME, Wikipedia

2019. augusztus 16., péntek

Catalina VI.

Catalina névre keresztelte az Apple a macOS ősszel elérhetővé váló új verzióját. MI pedig a nyár melegétől sújtva össze-vissza irkálunk Catalináról (könyv, meteor-kereső, római politikus, kovásznai falu, lelőtt kémgép) után a most Catalinát öntünk. Mivel van ilyen nevű öntet.


A pokol bugyraiba szálltam alá, amikor ezt a bejegyzést írtam. Ahány szak-szájt, annyi elkészítési mód. De.
Amikor 198x-ben a BME-n Pongor György Pascalt tanított > Műegyetemen programozás óra volt: elméleti előadás(!) vagy négyszáz főnek, utána önálló küzdelem a "nagy" IBM 360-ason, vagy a lassan beszivárgó ZX Spectrumon vagy Commodore-on. A Pascal egy magas szintű programozási nyelv.
Az első órát úgy kezdte, hogy kezébe vett egy könyvet, a borítót nem láttuk, és felolvasott:
"Vedd a következő összetevőket:
1/4 csésze ketchup,
1/4 csésze cukor,
1/4 csésze vörösbor-ecet,
1/4 csésze hagyma, apróra vágva (vagy 1/2 teáskanál hagymapor),
1/2 teáskanál paprika,
1/4 teáskanál Worcestershire szósz,
1/2 csésze repceolaj,
só és bors ízlés szerint."

Néztünk, ahogy a körmoziban szokás. Hogy mi van?
"Hát ezek a bemenő – input – adatok" – hangzott a magyarázat. "Az összes hozzávalót az olaj kivételével turmixold össze. Az olajat lassan, fokozatosan add hozzá turmixolás közben. Ez a feldolgozás. A végeredmény – output – a Catalina öntet."
Azaz, a recept és a program két nagyon hasonló valami. Megmondják miből hogyan mi lesz. Az igazság az, hogy Pongor tanár úr (nálunk max. egy tízessel volt idősebb) nem a Catalina receptjét mondta el, hogy valójában melyik kajáét, arra már nem emlékszem. De a példája megmaradt.

2019. augusztus 14., szerda

Catalina V.

Az ősszel letölthető új macOS verzió a Catalina nevet nyerte, erről meg számos más jutott az eszembe. (Kedves blogolvasói kérdésre válaszolva: igen, szabadságon vagyok és igen, ezek előre időzített postok.) A mai bejegyzés röviden arról szól, hogy a szovjet légierő vadászgépe a Balti tenger felett lelőtt két svéd katonai gépet. 1952-ben.


A második gép, az esetnek nevet adó PBY-5 Catalina.

Az első gép, amely öreg katonai gép volt, 1952. június 13-án tűnt el, miután felszállt Gotska Sandön szigetéről. A gépet a Svéd Nemzetvédelmi Rádió Alapítvány üzemeltette, a svéd sajtó nem győzte kihangsúlyozni a gép polgári voltát, amin a béketábor (Szovjetúnió és barátai, azaz mi is) hangosan kacarászott. A lelőtt gépen nyolcan utaztak dolgoztak, hárman a svéd légierő állományában voltak.
Az 1943-ban gyártott gép a DC-3-as katonai változata volt, az amerikai légierő csapatszállításra használta a második világháborúban. A gép járt Afrikában, Angliában. A háború után Párizson át érkezett Svédországba, ahol polgári gépként vették nyilvántartásba.
A gép eltűnése után a svédek jelentős erőkkel keresték az eltűnt gépet, két PBY-5 Catalina típusú katonai gép Észtországtól északra fésülte át a Balti tengert, amikor az egyiket egy szovjet vadászgép lelőtte. Az öt fős személyzetnek szerencséje volt, egy arra haladó nyugat-német teherhajó, a Münsterland kimentette őket.

De most miért?
Fentebb említettem a béke-tábor gúnykacaját, ami, mint 1992-ben, azaz negyven évvel a történtek után, kiderült, hogy jogos volt. A nyolc halott családtagjai hosszú pereskedés után arra kényszerítették a svéd kormányt, hogy beismerje, az elsőként lelőtt DC-3-as a NATO számára végzett felderítési repülést, brit technikai felszereléssel (úgy látszik, az a gépen felejtődött...).
A teljes történet az, hogy két ilyen gép is létezett, 1950-től heti egy felszállással kvázi járőröztek észak-dél irányban, 4 500 méter magasan. A DC-3 repülők fegyvertelenek voltak és igen lomhák, lassúak.
Orosz részről egy évvel korábban tört meg a jég. Fjodor Sinkarenko, az eset idején ezredes, 1991-ben már tábornok, elismerte, hogy ő adott parancsot mindkét gép lelövésére. A feladatot egy MiG-15bis hajtotta végre.

Miért?
Pár héttel korábban egy amerikai-angol légi kötelék északról behatolt a szovjet légtérbe, a szovjet légvédelem nem volt a helyzet magaslatán. Ezért amikor a DC-3-as az orosz radarok szerint is kétszer a szovjet légtér felé fordult [Észtország, Lettország és Litvánia akkor szovjet tagköztársaság volt, a három balti állam szerint szovjet megszállás volt, a lényeg, hogy a Szovjetúnió részét képezték.], amit a szovjetek provokációként értelmeztek, és ennek megfelelően jártak el. 1950-ben még nem volt Flightradar24.com, internet sem, sőt, annyira "régen" volt, hogy a svéd gép nem is tudott rádió-kapcsolatot létesíteni az anyaországgal, csak morze jelekkel tudtak kommunikálni. (forrás)


Christer Lokind könyvének illusztrációja. Érthető módon Svédországban számos könyv jelent meg az esettel kapcsolatban, orosz nyelven a Szovjetunió idején meg egy sem.

A DC-3-as gép maradványait egy elszánt történész egy svéd hajótársaság segítségével 2003. június 10-én megtalálta, ám a gépet csak 2004. március 19-én emelték a felszínre. Miután megtisztították a roncsot – és azonosítottak négy áldozatot –, 2009. május 13-án a Linköpingben lévő Svéd Légierő Múzeumában állították ki.

2019. augusztus 12., hétfő

Catalina IV.

Ősszel jön az új macOS, amely a Catalina nevet kapta. Ismert, hogy az Apple Kalifornia nevezetes tájairól nevezi el a mostani oprendszereit. Ám lehet, hogy az Apple soraiban megbújt egy ravasz góbé? És ő javasolta Catalinát? Ha ezt ebben a bejegyzésben nem is derítjük ki, ám dagadhat a székely kebel, forrhat a büszke nemzeti vér, még Csaba királyfi is a csillagok közé csaphat.


A Szent Katalin római katolikus templom 1815 és 1823 között épült.
©Google, Dósa Csaba, 2018. április

Catalina ugyanis itt van a szomszédban, Budapesttől nem egész 800 kilométerre, Kovászna megyében. Öt összevont faluból áll, rendre: Catalina (Szentkatolna), Hătuica (Hatolyka), Imeni (Imecsfalva), Mărcușa (Kézdimárkosfalva) és Mărtineni (Kézdimártonfalva). A 2011-es felmérés szerint 3 359 lakosából 3 320 magyarnak vallotta magát.

A fenti képen látható templomon kívül még a Sinkovits kúria (lent kép) miatt erre kanyarodni az érdeklődő utazónak. A fotel-utazók számára – vagy három órás netezés után – ezt a magyar nyelvű oldalt (link) ajánlom, innen tudom, hogy a XVI. század óta épül és újraépül és átépül a kúria. Aki még több képet szeretne látni, annak a román/angol Monumentaite (Elfelejtett emlékek) oldalt érdemes felkeresni. Amúgy tök jó, hogy vannak ilyen, ráadásul több nyelvű oldalak, ezúton köszönet névtelen szerzőiknek, gondozóiknak! És szólok, szegény Szentkatolna wiki oldaltalan.


Luka László
A település híres (hírhedt?) szülötte Luka László (Vasile Luca) (1898. június 8. – Nagyenyed, 1963. július 23.) romániai magyar politikus, pénzügyminiszter, a Román Kommunista Párt (RKP) tagja. Az első világháborúban magyar katonaként szolgált, 1919-ben a Székely Hadosztályhoz tartozott. Az 1920-as ével elején Brassóban gyári munkásként dolgozott, és az illegális RKP tagja lett. 1924-től a párt Brassó megyei főtitkáraként tevékenykedett. Az 1930-as években több ízben börtönbe került, ahonnan 1940-ben a Csernovicbe bevonuló szovjetek szabadították ki. Ettől kezdve 1944 őszéig a szovjet hadseregben volt politikai tiszt, és tagja lett az ukrajnai Legfelső Szovjetnek. 1946-ban ő irányította a Magyar Népi Szövetség belső ellenzékének felszámolását.
1947. november 5-étől [román] pénzügyminisztere lett Petru Groza többször átszervezett kabinetjének, ezzel párhuzamosan (egyedüli magyarként) a RKP PB [pár tíz fős, fő döntéshozó szerv] tagja lett. 1952-ben a párton belüli „tisztogatás” áldozatává vált. Őt tették felelőssé az iparosítási politika kudarcáért és a bevezetett pénzügyi reform hiányosságaiért. Ezen kívül megvádolták a „kulákok” és a „kapitalisták” támogatásával, valamint a párton belüli magyar frakció felállítására irányuló törekvésekkel. A bukaresti katonai bíróság 1954. október 10-én ítélte halálra, majd az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Luka 1963-ban halt meg magánzárkájában. 1968-ban rehabilitálták. Forrás.

2019. augusztus 9., péntek

Catalina III.

Ősszel érkezik az új macOS, amely a Catalina névre hallgat. A macOS tizedik verzióit Kalifornia természeti nevezetességeiről nevezi el az Apple. A nyár örömére most a Catalina más jelentéseit, értelmezéseit, megfejtéseit vesszük sorra. Noha illene a régi görögökkel kezdeni, de Lucius Sergius Catilina római volt. És igen, Hol Catilina, hol Catalina, ez utóbbi miatt befért ide. Aki töriből gimiben eszméletlen jó volt, annak most stimuláltuk az agyát, erről a politikusról tanítottak.


A római Palazzo Madama-ban látható Maccari freskó részlete: "Catilina Cicero vádját hallgatja". Forrás: Wikipédia.

Összefoglaló
Lucius Sergius Catilina (ie. 108 – 62) római patrícius (nemesi) származású szenátor, hadvezér, Cicero politikai ellenlábasa. Családja ősöreg, felmenői már ott ültek Róma etruszk királyainak száz fős tanácsadó testületében is. A jó kiállású férfi volt minden, csak akasztott ember nem – bár. Római szenátorként is emlékezhetünk rá, de – töri beugrik – a legismertebb a második, róla elnevezett összeesküvése, amely a Római Köztársaság megdöntését tűzte ki célul, de elbukott. Bukását leginkább Ciceronak köszönheti, aki ékesszólásban felülmúlta Catilinát.

Részletesebben

Ahgy említettük, Catilina ősi családból származott, és ahogy ez lenni szokott, mire ő megszületett a család egykori vagyonából szinte semmi sem maradt, és ezzel összefüggésben a régi dicsőség fénye nem ragyogott, politikailag kerekítési hiba volt a család befolyása a Római Köztársaságban. De hősünk mert nagyot álmodni!
Anélkül, hogy száznegyven római nevet említenénk, lássuk, mit tett hősünk!
Az ifjú Catilina a seregben vélte felfedezni a felemelkedés útját. Azért semmit sem bízott a véletlenre, egy előnyös házasságot is kötött. A római légiók már ekkor is a hatalomhoz vezető út kövei voltak, amelyeken persze el is lehetett perecelni esni. Catalina hol csellel, hol némi árulással, megvezetéssel, de teljesítette a rábízott munkát, többnyire valamelyik híresebb parancsnok keze alatt. Csak egy apró példa: elárult szövetségesei fejét bekatapultálta az épp ostromlott várba. Meggyőzésképp.
Amikor Rómában pihent, akkor sem a Colosseumban szotyizott vagy nézte a Ben Hurt fogathajtó-versenyt. Hosszabb pereskedés után – és valószínűleg némi készpénz csere is történhetett – meggyőzte az ügyészt, hogy nem ölte meg a sógorát és dehogy hordozta végig a levágott fejet Róma utcáin. Ami történt, az jogszerű igazságszolgáltatás volt.

Egy római polgár hétköznapjai
Amikor először pályázott a konzuli tisztségre, egy riválisa – akivel addig közösen bulizott a római éjszakában – megvádolta egy Vesta-szűz megrontásával, amit a törvény halállal büntet. Ismét sikerült kimagyaráznia magát.
A római bíróságok jó ismerőseként üdvözölhették akkor is, amikor felesége és fia megölésével vádolták, mondván, a kinézett új – az előzőnél sokkal vagyonosabb – ara nem rajong a gyerekért. És persze a több nejűség szóba sem jöhetett. Ám Catilina ismét pert nyert.
Két évre megválasztották második legmagasabb rangú római tisztségviselőnek (praetor), majd újabb két évre Afrika kormányzójának nevezték ki. Catalina nagy reményekkel tért vissza az ie. 66-os konzul választásra. Nem is lett volna gond, ha az utána érkező afrikai küldöttség nem vádolta volna meg visszaéléssel, csalással, lopással, bizonyítékokat is felmutatva. A hivatalban levő konzul, aki egyik politikai ellenlábasa volt emberünknek, eltiltotta az indulástól Catalinát. Catalina azonban ambiciózus volt, nem mondott le álmáról. Érdemes megjegyezni, hogy Catalina védelmében szólalt fel Cicero is. A rossz-nyelvek szerint a per legfontosabb célja az volt, hogy Catalina az utolsó ingét is eladja, oly szegényen legyen ártatlan.

Összeesküdtek 1.
Konzulokat évente választottak, így az ie. 65-ös választáson is indult hősünk, de ismét alulmaradt. Érdekes tény (by Seldon Cooper), hogy a konzulok meggyilkolására és a hatalom megragadására többen összeesküdtek, ez lett az első cataliniárius összeesküvés. Még érdekesebb tény: hogy a történészek egyáltalán nem biztosak abban, hogy volt összeesküvés, ahogy abban sem, hogy Catalina részt vett-e benne. Magyarul: lehet, hogy nem vett részt a róla elnevezett soha sem volt összeesküvésben.

Konzul
A kitartó munka elnyeri méltó jutalmát, lassú víz partot mos, lassan járj, tovább érsz – ie. 63-ban Catalinát konzullá választják.
A következő évben újrázni szeretett volna, de a szavazók nem így gondolták. Viszont Catilina és barátai meg úgy gondolták, hogy a szavazók tévednek.

Összeesküdtek 2.
Valóban összeesküdtek a Köztársaság megdöntésére. Egyik fegyverük az devizahitelek adósságok eltörlésének követelése volt, ez érthető módon sok hívet szerzett. Az más kérdés, hogy egy év konzulság sem volt elég Catilinának, hogy vagyoni helyzete rendbe jöjjön – és akkor hol voltak még a dicsőséges szép napok emlékei, bár panaszra nem volt oka.
Az igazság az, hogy Catilina összeesküvőként sem nyújtott parádés alkotást. Egyik legnagyobb ellenfele, Cicero, megneszelte (frászt, felnyomták nála) a terveket, és hatásos beszédben követelte a szervezkedők elítélését. A szenátus lassan kezdett hinni Ciceronak, aki ráadásul bizonyítékokat is fel tudott mutatni. És eljött a nap, amikor Catilina elhagyta Rómát, és az összeesküvő társai toborozta sereg élére állt. Tegyük hozzá, a tapasztalt és eladósodott egykori légiósokból toborzott sereg létszáma ekkorra a kezdeti tízezerről háromezerre zsugorodott az összeesküvés lelepleződése hallatán.
E kis sereget a Rómához hű légiók lassan bekerítették. Az elvonulós, méretnek megfelelő ellenfelet kereső és azzal megütközni szándékozó taktika nem vált be. Amikor Catilina látta, hogy a csata, amelybe belekényszerült, vesztésre áll, az első vonalba rontott – és bele is halt az ott szerzett sebeibe.

Utószó
Egy pillanatra se gondoljuk, hogy Róma Catilinát megrögzött gazembernek, lázadónak vagy bűnözőnek tartotta volna. Az ellenfelei természetesen mindent megtettek, hogy a feketénél is feketébbnek látszódjon, de valójában pont a római arisztokrácia, vezető polgárság mintapéldánya volt. Hasonló örökséggel rendelkező vezetők hasonló pályát futottak be – kevesen haltak meg ágyban, párnák közt, bár sokan szeretteikkel.
Mondjuk az biztos, hogy Cupertinoban a névadáskor Catilina senkinek sem jutott az eszébe (ezért van a Wikipédia).

Bónusztrack: Könyvajánló
Olvastam. Nekem tetszett. Bár a könyv részletesen beszámol a kor szokásairól, politikusok is szép számmal felbukkannak, de aki készség szinten nem történelem-rajnogó, az is élvezheti a néhol dagályos, de szépen hömpölygő krimit.

2019. augusztus 7., szerda

Catalina II.

Ősszel érkezik az új macOS, amely a Catalina névre hallgat. A macOS tizedik verzióit Kalifornia természeti nevezetességeiről nevezi el az Apple. A nyár örömére most a Catalina más jelentéseit, értelmezéseit, megfejtéseit vesszük sorra. Tudtad, hogy az egyik űrfigyelő programot is Catalina-nak hívják? Ráadásul nevét egy amerikai természeti nevezetességről nyerte! Nem, nem a macOS névadójáról, hanem a Kaliforniával szomszédos Arizona állambeli Catalina hegységről.


Itt található a három csillagvizsgáló egyike, ami az űrt fürkészi. A Catalina program olyan egy kilométernél nagyobb űrsziklákat keres, amely a Föld felé tart (Armageddon, nem Űrcowboyok), vagy legalább a Naprendszeren halad át. A program pontosabb, csillagász barát leírását megtaláljuk a magyar Wikin, ám az angol nyelvű frissebb, ezért onnan a program sikereinek listája, a jelentősebb "találatok":

  • 2007. november 20. A megfigyelt 48,77 méter átmérőjű földközeli és a Mars pályáját is keresztező földsúroló kisbolygó 2008. január 8-án kis híján (26 000 km) eltalálta a Marsot. A mérete nagyjából akkora, mint a Tunguz meteorité lehetett.
  • 2008. január 9. A 250 méter átmérőjű aszteroid 554,209 kilométerre haladt el a Föld mellett – az aszteroidát a Catalina program három hónappal korábban azonosította.
  • 2008. október 7. Szudán felett körülbelül 37 kilométeres magasságban szétesett 2 és 5 méter közötti átmérőjű meteoroid, amely 12,7 kilométer/másodperces (nem km/h barátaim) sebességgel, a vízszinteshez képest körülbelül 20 fokos süllyedésben érte el a Föld légkörét. A program egy nappal korábban észlelte – hát Bruce Willis, ez nem lett volna a te napod.
  • 2012. december 12. A felfedezett aszteroidát "befogta" a Vénusz, és azóta is a bolygó körül kering. A 28 napos köröket csendben rója a 62-138 méteresre becsült aszteroida.
  • 2014. január 1. Az újév napján Amerika és Afrika között, az Egyenlítő mentén lépett a légkörbe és veszett nyoma a fentebb említett szudáni aszteroidához hasonló aszteroidának. De észlelték.
  • 2018. június 2. Az előzőekhez képest jóval kisebb, 2,6–3.8 méter átmérőjű aszteroida a Botswana-Dél-Afrika határ közelében égett porrá a légkörben. Az Aszteroida nem esett senki fejére vö. Az istenek a fejükre estek.

És bocsánat a nem szakszerű csillagászati kifejezésekért. Nekem a Plutó bolygó marad, ugye, Pluto Nash?

2019. augusztus 5., hétfő

Catalina I.

Ősszel érkezik az új macOS, amely a Catalina névre hallgat. A macOS tizedik verzióit Kalifornia természeti nevezetességeiről nevezi el az Apple. A nyár örömére most a Catalina más jelentéseit, értelmezéseit, megfejtéseit vesszük sorra. Első nyertesünk vagy áldozatunk Somerset Maugham.

A könyv magyar címlapja, magyar címlapja, magyar címlapja, maga a szerző (b-j)

William Somerset Maugham (Párizs, 1874. január 25. – Nizza, 1965. december 16.) angol regényíró, elbeszélő és drámaíró; munkáit a világos stílus, a változatos helyszínek és az emberi természet alapos ismerete jellemzi. (forrás: Wikipédia)
De miről szól a könyv?
Az Inkvizíció, a „Szent Hivatal” Spanyolországában vagyunk. Egy városka [Segovia] székesegyházának lépcsőin angyalarcú, béna kislány beszélget egy kedves szavú, sugárzóan szép hölggyel. A kislány, Catalina, szomorúan, de készségesen elmeséli, miként történt az a végzetes eset, amelynek következménye az a két csúnya mankó a hóna alatt. A hölgy mosolyogva biztatja: nincs veszve semmi, él a városban valaki, aki csodát tehet… Ennek a csodának és utóhatásainak ironikus-szellemes históriája Maugham kései regénye, „őszikéje”. Eleven alakok, szélsőséges helyzetek, hangulatok követik egymást a könyvben, s a színes cselekmény előterében ott áll Catalina, a béna kislány, akiből – a „csodának” köszönhetően – Spanyolország legnagyobb színésznője lesz. (forrás: moly)
Vagy.
Catalina nyomorék lány, aki "állítólag" isteni beavatkozással gyógyult meg, miután megjelent előtte Szűz Mária. Ennek hatására apáca lesz egy karmelita kolostorban. A hitében kételkedő Segovia püspöke is bekapcsolódik a vitába, mely szerint Catalina az életével tartozik gyógyulásáért az Istennek, ezért nem mehet hozzá szerelméhez. A lány csatlakozik egy vándor-színész-társulathoz és Spanyolország leghíresebb színésznője lesz. (forrás: angol Wikipédia)

Plusz: az első magyar kiadás: Catalina; ford. Szíjgyártó László; Magvető, Bp., 1973 (Világkönyvtár)

2019. augusztus 2., péntek

Külföldön olcsóbb a Mac? (2019/8)

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen deviza közép árfolyama. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Jelmagyarázat
A sötétzöld a legjobb, a sötét piros a legrosszabb ár. E két szélsőérték közt Macenként öt egyenlő nagyságú árkategóriát hoztunk létre.

Igen, nincs már MacBook.

Cégeknek
Mert mi visszaigényeljük az áfát, ezért a nettó árral számolunk.
Magánszemélyek
Mert mi fizetünk áfát is a Mac után.
Mac-index
2016-ban nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel ötször annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint. (A Google-térképes megjelenítés csak a blogon mutatkozik meg.)


Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve).