2011. július 30., szombat

Bevásárló-központ-navigáció iPhone-on

Újabb magyar alkalmazásként a „Shopping Mall Guide” került be az App Store–ba. Ahogy az erre figyelmemet felhívó level mondja: magyar plázák egy applikációban! Az alkalmazás ingyenes, a fejlesztő 3D Magic Kft. tervei szerint „először a magyarországi, később az európai plázákat gyűjti egy helyre”. Mit is írjak? Egy élménnyel lettem gazdagabb!
(Nem vagyok szégyenlős, de hülye érzés, hogy valaki jó szívvel ajánlja munkáját, amellyel láthatóan sokat gürcölt, ám amikor megnézem, akkor keresem a szavakat, de nem azért, mert elállt a lélegzetem. Írjak róla? Ne írjak? Szépíteni meg nem fogok. A mi nap az Elmű–Émász alkalmazását nem dicsértem, a gyors PR–os – valódi dicséret – azonnal írt, hogy az, amit hiányoltunk: mérőállás megadás, lesz, csak éppen nincs és majd szól. Várom. Na, ezzel az alkalmazással is így legyen.)


Ki a célcsoport?
Első gondom maga az alkalmazás – ki a célcsoport? Az én összes volt és egyetlen jelenlegi barátnőm biztos nem, mert kapásból felsorolja az egymást követő üzleteket bármelyik általa rendszeresen látogatott plázában, utcában – áruval, árral és véleménnyel. Új plázában pedig szépen végignéz minden boltot. (Igen, az összeset, hiába látta ugyanazt két napja egy másik plázában, megnézi itt is, mert hátha. Igen, ezt én/mi soha meg nem értjük.) Elképzelhetetlen számára az, hogy ha piros valamit akar venni, akkor berobog a plázába, határozottan a Piros Valami boltba megy, ahol csak és kizárólag a piros valamit veszi meg és semmi mást – maximum negyedóra alatt. Egyéb vélemény szerint a plázában magukra hagyott és ténfergő férfiak vagy a műszaki cikkek környékén lelhetők fel, vagy a legnagyobb dekoltázsú ételt–itelt kínáló helyen. Nah, célcsoport.
Próbáltuk vízionálni a kezében iPhone–t szorító vásárlót, aki a plázák eligazító táblájára hajazó kis színes térképet vizslatva halad a kikeresett üzelt felé – alkalmazás ötletünk nem térképet lát az iPhone–on, hanem rózsaszín/világoskék nyilat, amely iránytűként jelzni, hogy merre, és egyre sötétedő színnel a közelséget (afféle hideg–meleg játékként).

Duna Plaza
Mostanság az AATC XMS Akadémiában dolgozom, ezért a Duna Plázát néztem meg az alkalmazásban. Kétszer is neki kellett futni, mert elsőre a wifi nem volt wifi az alkalmazás szerint, de ezt más alkalmazás is el szokta játszani.


Megtaláltuk saját magunk! Sajnos a webszájtunk nem a http://shoppingmall-guide.com, hanem a www.xms.hu/oktatas – de legalább www.xms.hu. Van telefonszámunk is, amely hamarosan nem lesz, így ide nem írom ki, de annyira létezik, hogy a Duna Plaza tudakozója ezt adja meg az érdeklődőknek, természetesen hibásan, mert ők nem az oktatási központ, hanem a bolt számára kíváncsiak. Ez a DP önálló megoldása.


Megkerestük a boltot. Az alkalmazás szerint a bolt (XMS) nem létezik, az üzlethelyiség nincs kiadva.


VIszont a régi helyén a bolt megtalálható. Igaz, hogy XMS Multimedia Shop Kft. vagy XMS APR lenne a becsületes neve, az XMS Apple miatt az Apple a jog mezején hadakozna. És bár a boltnak van nyitvatartási ideje, az nincs megadva. Költözni a bolt 2009. november harmadikán költözött.
Az interneten keresztül frissülő alkalmazás...” – írja az alkalmazás készítő cég. Hát nem. Ha a neten fellelhető adatokból dolgoznak, akkor ilyesmi lesz az eredmény. Pedig a cégnek nem ez az első iOS alkalmazása.

4 megjegyzés:

lukizioli írta...

Némi magyar nyelvtan óra látogatás elkelne még:

"magyar plázák eggy applikációban!"

Vagy ha idézted akkor minimum az idézőjel!!!

Nem ciki?????

Névtelen írta...

Kedves Gábor!

En az applikáció egyik fejlesztője vagyok. Köszönöm a ceg neveben is, hogy írtál a programról. Mindenféle építő jellegű kritikát szívesen veszünk. Írtam egy hosszabb levelet válaszul, ide csak annyit szeretnék írni, hogy javítottuk a hibákat. Az üzlet mostmár jó helyen jelenik meg és remélhetőleg nálad is updatelni fog az applikáció a neten keresztül, amint megnyitod újra.

Az üzletetek és az akadémiátok elhelyezkedése és összetartozása kicsit zavaros számunkra.

A honlapotok címét is megadtuk az adatbázisban, de valamiéert nem updatel. Ezt még javítjuk, amint tudjuk.

Az első program update már jóváhagyásra vár, ami az ilyen apróságokat orvosolja.

Minden mást bármikor tudunk neten keresztül frissíteni, szóval ha valami nem stimmel, nyugodtan vedd fel velünk a kapcsolatot az offcie_kukac_3dmagicbox_pont_com email cimen.

üdv
Attila

Ferenczy Gábor írta...

lukizioli: igyekszem idézőjelezni, az egyet meg én írtam rosszul, mea culpa.

Hunnenkoenig: Hosszabb leveledre hosszabb levéllel válaszltam.
A program indítva:
- nem talál wifit (pedig van, teljes jelerősséggel)
- nem vagyok plázában (itt ülök a DP-ben).
Újraindítás után már ok, sőt: bolt-frissítés.
Load Mall info
Downloading map
valóban, a bolt (XMS) és az oktatási központ (XMS Akadémia) a helyén.

+1: a II. szintre írt Aréna Fitness az ötödik szinten van. (A Pláza három szinten - Fszt, I., II., a parkolóház pedig öt szintes. A Pláza I = parkoló 2. emelet, a Pláza II. = parkoló negyedik emelet, ezért ötödik az Aréna Fitness :) Ott, ahová a térkép teszi, parkoló negyedik emelet van.

Névtelen írta...

Az applikacioba a megjelenes ota bekerült az Arena, a Polus Center, az Europark es a Budagyöngye, amelyeket update nelkül el lehet erni közvetlenül az applikacioban.

Az elsö update is megjelent mar ami apro hibakat javit es a masodik is hamarosan jön.

Megjegyzés küldése