2016. október 20., csütörtök

Kár, hogy nem lesz Apple Car?

Szerintem nem. Sőt. Úgy gondolom, egy méretes pofont kerül el az Apple, és tovább találgathatjuk, mire költi irdatlan mennyiségű készpénzét. Az előző évezredben a számítógép volt az Apple legfontosabb terméke, ebben az évezredben az iPhone. Igaz, hogy számtech cég létére ledarálta a zeneipart – az iPod jött, látott és mindent vitt –, de a filmiparral már nem ment ugyanez. Az AppleTV máig nem lett átütő siker, pedig, ha jól számolom, már négyszer újratervezték. A ráépülő szolgáltatásoknak meg annyi a vetélytársa, mint égen a csillag, olyan nevekkel, mint Netflix, Amazon...
Az autóipar pedig jóval több, mint a remek szoftvert gyönyörű hardverbe csomagolni. Az Apple motor-gyártási tapasztalata: nulla. Karosszéria: nulla. Napszemüvegtartó: pont annyi, amennyi a napfénytető gyártói. Persze az Apple pénzével mindent fel lehet vásárolni, de belül kifejleszteni más. A belső evolúcióban benne lehet a vállalat Steve jobsi hozzáállása, a felvásárolt jó nevű autógyártóban nem, az hozza az öreg Ford vagy Agnelli géneket. (A Ford azért jobb, mert abból van fekete meg fekete – idézte fel a Gonosz Almalap azt az anekdotát, mely szerinte az alapító a "fekete és fekete" választ adta arra kérdésre, hogy milyen választékot kínál.)
Számomra még az is kérdés, hogy mennyire Apple közeli feladat autóvezérlő szoftver gyártása. Az iPhone valójában számítógép kis kijelzővel. Az autó nehezen köthető ide, maximum egy USB kábellel vagy Bluetooth-szal. Én úgy gondolom, hogy az Apple-nek volt elég pénze, hogy megnézze alapfokon, mire juthat autó ügyben és - szerencsére, idejében vagy hamar - belátta, hogy nem az ő pályája.
A "Home" és "Health" az az irány, ahová át kellene csoportosítani az autóból felszabaduló pénzt, időt és energiát. A Home - otthoni eszközök vezérlése, kezelése neten át - egységesítése, szabványosítása egy olyan zárt ökoszisztémában, mint az Apple-é, jól kikényszeríthető, a jelenlegi ahány ház, annyi megoldás nem lesz életképes. Az AppleWatchon is lenne mit gyúrni, hogy a Health biztos alapja legyen, de talán itt is a kvázi-szabvány fektetéssel lehetne a legnagyobb előnyre szert tenni. Szerintem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése