2017. január 9., hétfő

Tíz éves az iPhone!

Csak? - kérdezhetnénk meglepve, annyira napjaink eszközévé vált. Néha komolyan hisszük, hogy a pattintott kőkörszaki szakik és övükbe tűzve viselték, Pedig dehogy. Sőt!


2007. január 9. határnap az informatika és a telekommunikáció világában.

Az Apple WWDC (éves fejlesztői konferencia) első napján Steve Jobs, az Apple alapítója és elnöke, már húsz perce a színpadon volt, és csak az AppleTV-ről beszélt, az Apple megújított média-boxáról. A teltházas rendezvény székein az emberek mocorogtak, kérdően néztek szomszédjukra - ez lenne a nagy újdonság? Ekkor Jobs kicsit hosszabb szünetet tartott beszédében, mindenki rájött, hogy most jön a bejelentés.
"Két és fél éve készülök erre a napra!" - kezdett bele, de a tömeg, mint egy rock koncerten talpra ugrott és tapsával Jobsba fojtotta a szót. A prezentáció legendás részévé vált az a Keynote-os pörgetés, ahol megmutatta, az új eszköz 'három az egyben'.

Azt már kevesebben tudják, hogy a bemutatott iPhone messze nem volt kész termék. Valamikor éjfél felé rakták össze a hetek óta alig alvó mérnökök azt az egyetlen készüléket, amit Jobs felmutatott. A telefon le volt butítva, hogy csak azt tudja, amit Jobs bemutat, nehogy valamelyik félkész szoftverrész lefagyassza. Az interface-k jó része sem működött. De a függöny mögött izzadó tucatnyi mérnök segítségével hibátlanul lement a bemutató.
A wifi rész a tesztek során akadozva működött. Az, amit bemutattak, nem a normál wifi hálózatos csatlakozás volt, hanem egy ahhoz hasonló, de jóval nagyobb teljesítményű és sávszélességű pótlék - az ott levők és mi, akik többször is visszanéztük Jobs beszédét, ezt nem láthattuk. Jobs telefonált és levelet is küldött - ezek egy része is inkább bűvésztrükk volt, mint valóban működő megoldás. Az akkor azonnal legjobb telefonná váló iPhone-on Jobs böngészett is. Amit mi láttunk, azok előre letöltött oldalak voltak - derült ki egy névtelen technikus vallomásából. Nekünk persze úgy tűnt, hogy Jobs a neten éri el a NYTimes és az Amazon oldalát, vagy keresi fel Google Maps-ben az Eiffel tornyot.
A közönség már ekkor sokkos állapotban volt, pedig csak ezt követően mutatta meg Jobs, hogy milyen egyszerű lett a görgetés vagy a nagyítás. Tudod, két ujjal széthúzod vagy összecsippented.

Nem volt visszaút. Aznap megváltozott a világunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése