2014. január 8., szerda

Numbers Macre (optimista változat)

Tegnap a Pagest néztük optimista szemüvegen át, ma a Numbers-ön a sor. Ahogy azt szépen írják erről a frissítésről: "a korábbi változat tudásban eléggé fel volt vértezve ahhoz, hogy felvegye a harcot az Excellel, addig az új verzió egyszerűségével könnyebb tanulást kínál." A Numbers továbbra is épkézláb program, bár számos funkciót megnyírtak vagy kidobtak, hogy legyőzzék a táblázatkezelő alkalmazástól való félelmet.


1. Sablonok
A Numbers azon kevés alkalmazások egyike, amelyik több sablont kínál, mint korábbi változata. Vannak teljesen új sablonok és felfrissített régiek is, szemkápráztatóak, új színsablonnal támadók. A sablonok előnye, hogy megtakarítja a felhasználó számára a képletírást (a Gonosz Almalap eddig bírta, elment birkát terelgetni), a sablonokat elég használni, nem kell érteni, mit miért hogyan számol ki (forrás: MacLife). A sablonok az élet minden területét lefedik utazástól az uzsoráig kölcsönig.

2. Függvények
Ahogy a Pagesben, itt is egy helyre gyűjtötték össze a hasonló funkciójú elemeket és megszüntették az összes úszó párbeszédablakot. A szokásos iWork ikonokon - szövegdoboz, táblázat, grafikon, geometriai alakzat és megjegyzés - kívül itt találjuk a Függvények ikont is. Ha például egy oszlopban lévő számokat szeretnénk összeadni, elég az oszlop aljára, az első üres cellába állni, és erre az ikonra, majd a Sum-ra kattintani.

3. Interaktív grafikonok
Az eddigi két grafikon típus - 2D és 3D - mellett bemutatkozik az "interaktív" grafikon is. Két adathalmazt - szórakozásra és kajára költött pénz vagy eladott iMac vs. eladott Mac Pro - jeleníthetünk meg egy változó függvényében, a példák esetén például napról-napra, hétről-hétre.

4. Tab - fülek
Az előző Numbers bal oldalsávján láttuk a dokumentumunk szerkezetét - sheeteket, táblázatokat és grafikonokat -, az új Numbers elvetette ezt a koncepciót, a Safarit és a Findert követve füleken mutatja a dokumentum oldalait (sheeteket). Az oldalak tartalmát a nevük melletti legördülő menüre kattintva látjuk. "Mennyivel jobb és áttekinthetőbb ez így!"

5. Megosztás
A többi új iWork alkalmazáshoz hasonlóan az új Numbers is sokkal iCloud barátabb, mint elődjeik voltak. Most már nincs miért aggódni, hogy mást látunk, ha ugyanazt a táblázatot nyitjuk meg Macen, iOS alatt vagy böngészős iCloudon! (Ez konkrétan hazugság – FG.) A Share ikonra kattintva oszthatjuk meg az aktuális Numberst másokkal.

6. Formula sor
A korábbi változatban a képleteket lehetett helyben, a cellában szerkeszteni és a Formula soron. Most a formula sor a Numbers ablak alján jelenik néha meg, illetve úszóablakként tűnik fel. Így odébb húzható, ha épp azt takarja ki, amit látni szeretnénk.

7. Inspector oldalsávosítva
Az Inspector oldalsávvá lett. Itt, jobb oldalon a szerint érünk el eszközöket, hogy mit választottunk ki: szöveget, alakzatot, táblázatot vagy grafikont. Szintén ezt a területet használja a Filter (szűrés) is. Remek megoldás ez, ha nagy táblázatokat akarunk átlátni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése