2016. július 29., péntek

Öt iPad szám

Az iPad volt Jobs három és feledik korszakalkotó dobása a Mac, az iPod és az iPhone után. Ahogy írni szokás, jöjjön öt érdekes szám az iPadről!

716,34 forint
Ennyibe kerül egy iPad Pro éves áramfogyasztása, persze elméletben. Pontosan akkor, ha egy éven keresztül minden nap lemeríted és teljesen feltöltöd. És akkor a rezsicsökkentés hatásáról még nem is beszéltünk!


437 gramm
Ennyi a súlya a kisebbik iPad Pro-nak (csak wifi, mert a mobilos hét grammal több). Az első iPad, ami hasonló méretű volt, még 300 grammal többet nyomott, szinte dupla olyan nehéz volt.

49 600 000
Ennyi tablet eladásával az Apple piacvezető volt tavaly (2015 Q2 – 2016 Q1 a precízek kedvéért). A második Samsung 33,5 millió tabletet adott el a TrendForce mérése szerint.

26 035 000
Az iPad legjobb negyedéve 2014 első negyedéve volt. Ekkor az alcímben írt számú iPad talált gazdára. Az Apple jelentései szerint eddig 328,3 millió iPadet adtak el.
A kék terület lassú lapulása mutatja az eladások csökkenő számát. A piros görbe még érdekesebb! Ez az egy iPadre eső bevételt mutatja (jobb oldali skála, ezer forintban). A kezdetektől egyre olcsóbbak lettek az iPadek, valahol 120eFt körül érve el a legalsó árat. Ám az utolsó negyedévben, bár kevesebb iPadet adtak el, de az átlagár jelentősen nőtt. Ezt mi az iPad Pro hatásának véljük. Sajnos az Apple nem közöl részletesebb adatsort.

Tarolnak a játékok
A valaha iPadre letöltött alkalmazások jelentős része játék. Sőt, az 50 legkelendőbb alkalmazásból 46 játék volt. Ez amúgy igazolja, hogy az iPad nem irodai eszköz, munkavégzésre csak korlátozottan alkalmas.

2016. július 27., szerda

Adobe Creative Cloud 2016

Az Adobe számára a részvényesek szerint sikeres volt a dobozos verzióról előfizetéses modellre váltás. A hazai Adobe felhasználók körében már annyira nem szeretik az Adobe-t, bár szoftvereit használják. Sokan tartanak ki, és nem kevesen váltottak vissza a CS6-ra. Az meg a hozzánk hasonló viszonteladók bánata, hogy az árrés lassan negatív előjelű, ezért mi például mindenkinek ajánljuk az Adobe-nál való közvetlen vásárlást, ami 20-30 százalékkal olcsóbb, mint a hivatalos viszonteladón át történő. Úgy is mondhatnám, ennyibe kerül az, ha valaki nem hisz a netes vásárlásban.

Mit tud a CCfT 2016?
A következő diákkal mutatta be Tomas Metlicka az újdonságokat. (A Gonosz Almalap anno leírta, az előfizetéses modellben semmi sem kényszeríti a forgalmazót a frissítésre. De ez most eszünkbe nem jut.)

2016. július 25., hétfő

Frissítsd az iOS-t! Most!

Biztos hallottad már, hogy a legtöbb áldozat ismerte támadóját az eset előtt is. Két, a múlt héten történt eset alapján az állítás a kíber-térben is megállja helyét.


Aminek még kevésbé örülünk, hogy mindkét esetben az Apple iOS platform az érintett, és nem valamelyik bolondos ki tudja honnan származó Andorid alkalmazás. Az egyik "hihetetlen biztonsági rés" segítségével egy árva szöveges üzenettel meg lehetett szerezni a címzett jelszavát. A másik biztonsági rés kihasználásával le lehetett hallgatni a FaceTime hívást.
Puccs leverés FaceTime-mal – jutott eszünkbe egy aránylag fontos hívás, bár ezt nem volt értelme lehallgatni, mert épp tévéadásba ment. Amúgy innen üzenjük a Népszabi mellékletébe író szerzőnek, hogy a FaceTime nem a Facebook, és csókoltatjuk az olvasó szerkesztőt is. Nevüket őrzi a homály, mert nem jegyeztem meg.

Frissíts! Most!

Bár azt szoktuk mondani, hogy ha nem vagy fejlesztő, akkor ráérsz frissíteni a frissítés kiadása után két-három héttel, most azt javasoljuk, hogy frissítsd az iOS-t mihamarabb az iPhone-on és iPaden.

2016. július 21., csütörtök

Olvasnivaló: Lévai Richárd: Hogyan készíts eredményes Facebook hirdetéseket?

Ajánlom. Aki lájkoláson túl használja a Facebookot – néha ír, csoportnak tagja, netán maga is oldal tulaj –, ezzel a könyvvel szinte mindent megtud arról, hogyan érdemes – érdemes-e? – hirdetni az életünket meghatározó közösségi hálón. Lévai Ricsit személyesen ismerem, sőt, mit több, tanított is – érdemes elmenni az előadására, ő nem csak a Facebookhoz ért, de előadónak is nagyon jó. Egy Facebook-guru – írhatnám, írom is.
A könyvet itt tudod megrendelni.


Ricsi és a könyve balra, én meg jobbra. FélFacebookKönyvarckép.

A bevezetőből megtudjuk, hogy nem is gondolt könyvírásra, mert a FB gyorsan változik, de mi, a hallgatói, meggyőztük, hogy igenis jó egy kézbe fogható összefoglaló. És valóban az.
Én a Kürt Akadémián tartott három órás előadásának hatodik mondatánál jöttem rá, hogy milyen dilettáns módon estem rá a Facebookra, mint mAcademia. Ricsi öt dolgot sorolt fel akkor, amit nem érdemes csinálni, ebből négyet teljes erővel toltam.
Ha előbb megyek el egy előadására, de még inkább, ha előbb olvashattam volna el a könyvét, akkor a hirdetési fiókom nem úgy nézne ki, ahogy. Ha előbb, akkor nem a saját káromon, tapasztalatomon okulok – ki kinek a kárán tanul, ugye?

A könyvről
A könyv jól olvasható, ha nincs sok idő, akkor tényleg érdemes a hatodik fejezetnél kezdeni, ahogy a szerző javasolja. Senki se gondolja, hogy a könyvet kivégezve FB hirdetési guru lesz, ahhoz ó pár millió, de inkább tízmillió forintot kell elkölteni – lehetőleg az elégedett ügyfelek, megbízók pénzéből. A tapasztalat ugyanis megfizethetetlen. Ezért is jó, hogy időnként olvashatjuk, mit hogy nem érdemes, bár az látszik az elméleti helyes megoldásnak.
A könyv magyar FB megnevezéseket használ. Amikor az első Maces könyvemet írtam (OS X Leopárd), akkor külön feladat volt az angol menük, szövegek magyarítása. Oktatásaink során is évekbe tellett, mire az összes menü ment, megy fejből, magyarul, nem csak az angol. Érzésem szerint Ricsi is így van ezzel, néha a szövegben is ott maradtak az angol kulcskifejezések a gondos gyomlálás ellenére. Én örültem volna egy FB hirdetés magyar-angol szótárnak.
Ami még hozzáíródhat a könyvhöz, hiszen a mulandóság miatt, az ilyen könyv szinte a megírása pillanatában kezd elavulni, ezért rengeteg link - plusz QR kód! - visz a szerző weboldalára (ezt is el lehet tanulni), reméljük, az ottani info mindig up-to-date friss lesz.

"Figyelmeztetés volt, nem használati utasítás"
Ezzel az orwelli idézettel indul az FB adatgyűjtését bemutató rész, ami kötelező olvasmány kellene legyen minden FB-re regisztráltnak. Ahogy a könyv vége felé a FB jelszó fontossága kapcsán írtak.
A FB-n hirdetők a hirdetés kezelésre feljogosíthatnak másokat is. A jogtól függ, hogy ki mihez fér hozzá. Akár a nevünkben hirdethetnek is, mint az erre szakosodó vállalkozások tucatjai. Ők hirdetnek, de mi álljuk a számlát, a hitelkártyánkról, azonnal.
Ugye már csörög a vészcsengő, hogy ki kinek milyen jogokat adott? És nem is nekem kell "elvesztenem" a FB jelszavam, elég ha egy feljogosított veszti el. Az is nagyon helyes gondolat, hogy a fentiek miatt az FB-n adjunk meg más jelszót, mint amit másutt használunk. Miért, miért? Ezért.
A könyvbe használt képernyőképek jól olvashatók – ezt szintén, mint egykori könyvíró tudom, hogy nem egyszerű feladat. Ami színesben jól mutat, az a szürke negyvennyolc árnyalatában nem feltétlenül. (Perverz módon lehetett volna a Macet a kihívásokkal küzdők számára fenntartott fekete-fehér módra váltani, néhány kép jobb lett volna, de ez inkább kekeckedés.)

Tervezzünk kampányokat!
Bár sok tapasztalat halmozódott fel, konkrét példát keveset találunk – az ügyfelek valószínűleg nem szívesen látnák viszont hirdetésüket, mi több, büdzséjüket nyomtatásban. Talán ezt pótolja a hetedik fejezet. Aki nem alkalmi 5-20 ezer forintot akar elkölteni a FB-on, hogy elmondhassa, ott is hirdetett már, annak érdemes ezt a fejezetet sorvezetőként használni. Én/mi most épp ezt tesszük az őszre készülve.


2016. július 19., kedd

Budapest, Pozsony, Prága...

Az utóbbi hétvégén Pozsonyban és Prágában dolgoztunk egyik ügyfelünk ottani irodáiban. Erről szól e rövid mozi, amit iPhone-nak és Maces iMovie-val készült.

2016. július 16., szombat

Puccs leverés FaceTime-mal

"Recep Tayyip Erdogan államfő a CNN Türk műsorvezetőjének telefonjára jelentkezett be FaceTime-on. Az elnök arra biztatta az embereket, hogy menjenek az utcára, és kergessék el a puccsista katonákat." - írja a 444.hu. Kíváncsi is vagyok, hogy a FaceTime használója milyen jogokat enged át az alkalmazás használatakor az Apple-nek, lesz a reklámarc a török miniszterelnökből? Persze nem, de nem ezért.


Burak Kara/Getty Images

Ráadásul ez az elnök az, aki korlátozta az FB elérést, a Twittert - akkor, amikor azt a vele kevésbé szimpatizálók használták. Tovább nem politizálunk, FaceTimeolunk.

2016. július 15., péntek

Találkoznál Wozniakkal?

Bár most épp nincs nyár, de lesz még, ahogy ősz is. Aki találkozni szeretne az Apple egyik alapítójával, Steve Wozniakkal, annak ajánljuk, mihamarabb regisztráljon az október 5-6-i Festival of Marketingre. Állítólag mesél az 1976-os évről, illetve arról, hogy mire számíthatunk a jövőben. Vízum még nem kell.

Breaking News

2016. július 13., szerda

Duplikált fájlok nyomában

Az adattárolás szomorkás napja volt az SSD megjelenése. A számítógépek 1-2-sok terrássá váló merevlemezekkel végtelen kapacitást kezdtek kínálni. Majd amikor ezt már megszoktuk, gyorsan visszaröppentünk a 128-256GB világába. És újra kezdődött a megabájtokért és gigabájtokért folyó harc.
A szoftver-fejlesztők ezt még olyan trükkökkel nehezítik, mint a felhő. Amikor a felhasználó úgy hiszi, hogy adatait a felhőbe mentette, akkor nem is jut eszébe, hogy az adatok gyorsabb eléréséhez azt a felhő-szolgáltató kis trükkös módon a merevlemezen, SSD-én is tárolja - hadd fogyjon az a hely, aminek a felszabadításáért küzdünk. (Ne hagyjuk, hogy a felhő megegye az SSD-t!, 128GB SSD és a Fotók meg az iCloud)
Persze a hely pazarlásban mi is kivesszük a részünket, előfordul, hogy egy fájl többször is megtalálható a tárhelyen. Kézzel összevadászni nem emberbarát feladat, de számos alkalmazás kínál ilyen szolgáltatást. Mi most a Geminit mutatjuk be. Azért a Geminit, mert több megbízható szaklap és blog is jókat írt róla. És az oktatáshoz, teszteléshez használt iMacünket sem vágta haza, csak kitakarította. Nem önállóan - de erről mindjárt.

Gemini 2

A latin Gemini magyarul Iker – csillagkép, ugye. Találó elnevezés ez a duplikátumokat kereső alkalmazásnak. A MacPaw cég honlapjáról tölthetjük le a programot. Az ingyenes változatot használtuk, a Pro egy gépre 19,95€. Bár a szoftver-fejlesztői nem fognak szeretni, de az ingyenessel is lehet boldogulni.
A nem túl bonyolult felületen bátran indítsuk el a duplikált fájl keresést. A munka közben a Gemini engedélyt kér az iTunes, Fotók által kezelt gyűjtemények ellenőrzésére – és ez jó. Az említettek ugyanis maguk alá gyűrik a fájlokat, zenéket, képeket, így azok a felhasználók számára nem érhetők el, ugyanakkor remek helyei a duplikált fájlok rejtőzésének.
Azért jó, hogy maguk alá gyűrik, mert az alkalmazás nem csak tárolja a fájlt, de számtalan hivatkozást készít róla. Informatikusoknak: adatbázis alapú a tárolás számtalan index fájllal. A mi számunkra: a könyvtárban nem csak polcok vannak, a polcokon könyvekkel, hanem katalógus cédulák is szerzők, címek, tartalmak, kiadók... szerint. Ha ellopnak egy könyvet – törölnénk egy fájlt –, akkor rengeteg hibás katalógus cédulánk keletkezne. A hibás katalógus cédula pedig a program hibás működését eredményezi. A program hibás működése meg feldühít minket.

Óvatosan a fejszével, Jenő!
(Zene) A végeredmény ablakban tilos a "Smart Cleanup", azaz okos törlés gombra kattintani. Tessék megnézni, hogy mit talált a Gemini! Ha elszabadul, visszaállítani már nem lehet a törlést és bár okos a Mac, meg okos a Gemini, de mindent ők sem tudhatnak.

Az ördög a részletekben lakoz
A következő képet érdemes megkattintani, mert az ott látható adatokról lesz szó.
A pirossal jelölt fájl két helyen is megtalálható a MacBook Airem merevlemezén. Egyszer a Documents mappában azért, mert ott a helye. És mégegyszer a Dropbox/Public mappában. Jajj! Ez meg mi? Ez a felhős tárhely csapdája. A Dropbox felhőm Public mappája nem csak a felhőben létezik, hanem az SSD-én is, hogy bármikor, akár net nélkül is, elérjem. A Dropbox mentségére szóljon, hogy minden mappájáról eldönthetem, hogy legyen a másolat az adott eszközön vagy csak a felhőben legyenek meg az adatok.
Ha engedtük volna a Smart Cleanupot, akkor az egyik verzió ment volna a lecsóba. Na ezért óvatosan a fejszével.
A másik részleteiben megmutatott duplikáció valójában triplikáció. Az "apple-20-horseback..." fájl három helyen is megtalálható az SSD-émen. A Pictures mappa két almappájában – Australia és Horseback riding –, illetve a Fotók alkalmazás által maga alá gyűjtve. A pipa azt jelzi, hogy melyek a törölhetőek.

Amit mindig érdemes megnézni
Amit mindig érdemes megnézni, az az adott alkalmazás alapbeállításai. Ezeket a menüsoron az alma menü melletti menüben találjuk, a menü neve mindig az alkalmazás neve. A legördülő listáról választhatjuk ki a Beállítást vagy Preferencest.
Itt tudjuk megadni, hogy milyen gyakran jelentkezzen a Gemini a duplikátumok keresésére, persze sok más beállítási lehetőség mellett.
Ez talán még fontosabb, ezért is hagytam a végére. Megadhatjuk, hogy takarításkor mi legyen a duplikált fájllal.




2016. július 11., hétfő

Olvasnivaló > Figyelő > Apple és Cisco

A Figyelőben három oldalas írás taglalja, miért lehet előnyös az Apple és a Cisco összefogása, a cikk szerzője Halaska Gábor. Az írás alapján itthon nem feltétlenül lesz meg ez az előny, leginkább a nagy, még vonalas(!), céges telefont használó nagyvállalatok profitálhatnak majd, legalábbis az írás szerint. Érdekes lehet viszont, hogy a Cisco eszközök előnyt adnak az iOS adatforgalmaknak, sőt, "eldöntik", hová kell a sávszélesség, és hová elég a "betárcsázó" átviteli képesség.


A keretes írásban viszont nincs sok szó az Apple-ről, csak a közös-munkavégzésről. A jegyzet nem vonja le azt a következtetést, amiben mi egyre inkább szomorúan hiszünk: az Apple ugyan képes eszközt gyártani a közösségi munkához, de szoftverei a fasorra vezető keskeny ösvény elejére épített kilátó toronyból sem láthatók. Az iCloudos Pages-Number-Keynote erősen felejtős.

2016. július 8., péntek

Három karikatúra

Ez a bejegyzés csak nyomokban tartalmaz Macet!


Talán páran emlékeztek az Apple "I'm a Mac, I'm a PC" hirdetés-sorozatára. Ennek paródiája a fenti karikatúra. A trendi Mac leszögezi, hogy nincs az az Isten, hogy ő kiadja az adatokat [feltörje valaki iPhone-ját] az FBI kérésére. A Pécé szerinte beszéljünk róla, majd letagadom.


"Ez tarthatatlan, hogy az állam beleolvasson a mailjeimbe és lehallgassa a telefonomat!" - tiltakozik a nem azért kockás-inges úr. "A tévé is kémkedik utánam!" - üvölti, amikor a tévé rákérdez, hogy tényleg így öltözve akar-e kimenni az utcára.
A stresszt ruha ledobással oldja fel, és mindjárt készít is magáról pár képet, amit elküld a barátnőjének. Belép egy magánnszféra védő Facebookos csoportba ... és a Twitteren követeli a magánszféra védelmét.


Aki nem ismerné, mi az a "first world problem", az nézze újra a második karikatúrát.

2016. július 6., szerda

Helló Spider Számlázó! By-bye iDea Számlázó!

A Macesek számára sokáig nyűg volt, hogy nincs az Apehnek, NAVnak megfelelő számlázó alkalmazás. A net eljövetelével ez a gond is megoldódott, lett net-szolgáltatásként elérhető számlázó program és a Cipo vagy a 6DS, ami most iDea. Az iDea megint átalakul, Spiderré lesz. Azt nem szeretném megérteni, hogy miért nem "Pók", ha már "Számlázó" – a név arra utal, hogy ez a program is mindenáron a felhőbe akarja cipelni az adatainkat.

Hivatalos és elméleti, a beharangozó email szó szerint
Örömmel értesítjük, hogy a mai naptól weboldalunkról letölthető a Mac OS változat, valamint az ingyenes iOS kiegészítő app változat is az AppStore-ban.
A számlázó programban funkció korlátozást nem vezettünk be, hogy mindenki teljes mértékben hozzáférjen a szoftver minden kényelmi és testreszabási lehetőségéhez.
Pár pontban összefoglalva, hogy mitől más ez a számlázó, mint a többi:
  • Felhő alapú működés (saját biztonságos szerveren keresztül), terveink szerint minden platformon gépközeli (natív) alkalmazásokon keresztül elérhetővé válnak a számlázási adatok
  • Kivételes testreszabási lehetőségek (pl. egyéni mezők), mindez átlátható, egyszerű, könnyen kezelhető felhasználói felületen
  • Dokumentumok egyszerű létrehozása, kifizetések karbantartása
  • Termékenként tetszőleges szám ár és buttó árkezelés
  • Saját egyéni dokumentum kép szerkeszthető, amihez 50+ sablont előre feltöltöttünk
  • Email sablonok készítése, távszámla küldése, vagy számlák küldése PDF csatolmányként
  • Megjegyzés gyűjtemény kezelése
  • Sokoldalú, egyszerűen szűkíthető kimutatások dokumentumonként, termékenként, partnerenként
  • Deviza számla, akár devizanemenként testreszabható sablonokkal
  • Közös használat, egyidőben több eszközről is, korlátlan géplicenc
Reméljük összefoglalónk felkeltette érdeklődését. Kérjük töltse le és próbálja ki új számlázó programunkat!
Ehhez regisztráció sem szükséges, csak indítás után válassza a Playgroud lehetőséget, ahol előre feltöltött tesztadatokkal próbálhat ki minden funkciót.
Az új számlázó program neve: Spider Számlázó
www.spiderszamlazo.hu

És a valóság
Letöltöm, megnézem, megírom.

Időutazás :: Pieter de Hooch 1670-es festménye

Pieter de Hooch (Rotterdam, 1629. december – Amszterdam, 1684. március) holland zsánerfestő, Rembrandt követője, a holland aranykor egyik jelentős alkotója, a delfti iskola kiemelkedő képviselője (Wikipedia). Egyik képén májusban "fedezték fel" – állítólag Tim Cook személyesen (két gyíkember kísérte, hogy mást ne is áruljunk el) –, hogy a frappánsan "Az épület előszobájában a férfi levelet nyújt át a hölgynek" címre keresztelt festményén egy iPod/iPhone látható.


Az amsterdami Rijksmuseumban kiállított kép messze nem a legismertebb képe a festőnek. Ha ránézel a kínált hivatkozásokra, látod, hogy stílusban, tartalomban hasonló képek garmadáját készítette. Az ajtón és az ablakon át a Amszterdam számtalan csatornájának egyike látszik. A képet a net darabokra szedte, miután elterjedt az iPodos állítás, így vette észre valaki, hogy az ajtón át látható víztükröződés három osztatú ablakot mutat, míg a házon csak két osztatú látható. A külső fényről a horgászbottal játszó gyerek és a kutya (nem a nő ölében lévő) vezeti szemünket a jobb oldalon álló férfihez. Na, az ő kezében van iPod. Vagy iPhone. Vagy levél, mert azt festette oda Hooch. A nő nyúlna a levélért, de már elkésett.


"Így iPodot tart az ember!" - jelentette ki egy igazán szakértő. Arra a kérdésre, hogy vajh honnan kerülnek zenék az iPodra, amit lemerülése után hogy töltenek fel, nem adott választ.

2016. július 4., hétfő

Külföldön olcsóbb a Mac? (2016/7)


Az Apple osztrák árai változtak, de csak ici-picit. A hordozható gépek öt euróval drágábbak lettek, az asztaliak viszont 20-50 euróval olcsóbbak, mint júniusban. Eddig az osztrák árak együtt mozogtak a németekkel, amióta (2013/10) figyeljük.

Alapelvek
Tudom, hogy többen rendszeresen olvassátok visszamenőleg is ezeket a bejegyzéseket, de mindig vannak újak, így az ő számukra jöjjön pár alapelv. Az árak a netes Apple Store árai országonként. Az árfolyam az aznapi hazai Raiffeisen árai. Ezekből számolja ki a Numbers, majd hasonlítja össze, hogy hol a legolcsóbb vagy hol a legdrágább a Mac. A külföldi árban nincs benne a repjegy, szükséges papírok - például céges vásárlásnál. És nem számolunk a nagyon olcsó, van valahonnan, "persze, hogy van rá gari", számla mentes dolgokkal. A táblázat félig játék, de komoly. Oroszország nem EU tag, tehát az onnan behozott adott értékű eszközöket bizony el kell vámoltatni.
És a közölt számokért felelősséget nem vállalunk, mielőtt vásárolsz, tájékozódj!

Magánszemélyek
Mi, ugye, bruttó árat fizetünk.


Cégeknek
Mert ők visszaigényelhetik az áfát.


Mac-index
Tavaly nekikezdtünk egy Mac-index kialakításának. A Mac-index, amely várhatóan hónapok során nyeri majd el végleges számítási módját, az egyes országok Mac drágaságát vagy olcsóságát mutatja. Minél kisebb a szám, annál olcsóbb az adott országban a Mac (nettó árat nézve). Ez persze nem jelenti, hogy az összes Mac ott a legolcsóbb. A Mac-index számításánál már figyelembe vettük, hogy hordozható Macből közel négyszer annyit értékesítenek, mint asztali gépből. Az index akkor "finomodik" tovább, ha találunk részletesebb és megbízhatóbb adatsort. Az Apple pár éve már nem közöl bontást a negyedéves jelentésében az eladott Mac típusok szerint.



2016. június 28., kedd

Olvasnivaló > Figyelő > Kürti interjú

Szirmai S. Péter készített a Figyelőben interjút Kürti Sándorral és ez már önmagában olvasást kíván. Az Apple alapítóját is említve beszél a meghatározó, kedvenc könyveiről a Kürt alapítója.
A cikkben emlegetett Peter Druckernek számos könyve jelent meg magyarul. A kilencvenes évek elején olvastam tőle a következő történetet, amelyre - persze - már nem emlékszem pontosan, de.
Kezdő vállalkozóként boríték-gyártásba, nyomtatásba fogott - tényleg nem egy mai eset. Az egyik ismerőse, aki egy karitatív szervezetet vezetett, látva a kezdeti alacsony fordulószámon pörgő üzletmenetet, rendelt tőle egy nagyobb tételt. Ez megadta a kezdő lökést az új vállalkozásnak. Éveken át rendre megjött a szervezet megrendelése, a boríték biznisz száguldott. Aztán az egyik évben elmaradt a boríték-rendelés. Hősünk fel is kereste az ismerősét, aki elmondta, hogy nem volt véletlen az első rendelés, inkább segítő szándék volt. A második és sokadik annak szólt, hogy tényleg jó minőségű volt a munka. Az elmaradás oka pedig, hogy igazából már nem használnak annyi borítékot, amennyit érdemes rendelni és a vállalkozás nem is szorul rá ilyen segítségre.
(Na jó, vagy a Hatékony vezető-ben, vagy az Innováció és vállalkozás-ban olvastam, utóbbi is nagyon jó kicsit elvont címe ellenére.)

2016. június 27., hétfő

Pár szám a magyar Apple Premium Reseller világból

Egy korábbi jól sikerült bejegyzés kedvéért már kigyűjtöttem számos adatot a hazai APR-ekről. Az APR (Apple Premium Reseller) az Apple egyik értékesítési csatornájának adott szintet elért tagja, itthon ilyen minősítésű üzleteket csak az iStyle és az iCentre üzemeltet. Jó tudni, hogy az Apple-nek nem csak ez az egy értékesítési csatornája van, a nagy elektronikai áruházak például a cupertinoi cég másik csatornáján kapnak árut (és árat), a független és egyéb kereskedők hadáról, mint például mi magunk is, nem is beszélve.

Árbevétel, eredmény
Az iStyle-ről és az iCentre-ről az adatokat a nyilvános mérlegadatokból gyűjtöttem ki. Mindenkinek jogában áll szöszögni, hogy egy vállalkozás olyan pénzügyi képet mutat magáról, amilyet a könyvelője kihozni képes, de. A két cég mérlegeit nemzetközileg elismert könyvvizsgáló cégek auditálják.
Az első grafikon mutatja, milyen brutális robbanás történt az értékesítésben 2012 óta. Az iStyle megugrásához hozzájárult, hogy 2013. szeptemberében átvette az XMS két boltját HAndrással, dolgozókkal együtt. Az iCentre is azon a nyáron váltott tulajdonost. Úgy tűnik, az iStyle hat üzletével jobban teljesít, mint az iCentre a hárommal. Egyébként 2013 óta nincs Budapesten kívül iStyle bolt, sem más APR üzlet.

Az iStyle jó teljesítését némileg segít megérteni az ex-Starking iCentre nagy negatív üzemi eredménye. Mivel ez nem pénzügyes blog, és pláne nem oknyomozós, így itt nincs megfejtésünk erre a mélyrepülésre.

Így változik a világ, lesz az APR egyre inkább iStyle befolyásoltságú. Látható, hogy az iStyle-XMS össze után a két cég forgalma nem csak összeadódott, de további piacot is elhappoltak az iCentre elől.

Szelet
Mielőtt azt hinnéd, hogy már érted, mekkora a hazai Maces piac, és ki kicsoda, szólunk, nem, ez az írás csak az APR-ekre vonatkozott. A pár kisebb viszonteladó a mérlegeik alapján még egy pár száz milliós forgalmat tesz ehhez hozzá. Ám a nagy áruház-láncok, webes értékesítés - beleértve az Apple saját webboltját is - nem ad számokat. Így csak érzés alapján mondhatjuk, hogy bármilyen dinamikusan is nő az APR-ek forgalma, a teljes hazai Mac piacon, amely még dinamikusabban nő, egyre kisebb szelet jut nekik.

2016. június 15., szerda

De mit is írhatnék a WWDC-ről?

Ezen gondolkodom napok óta, de semmi olyan nem jut eszembe, ami írásvágyat okozna. Igen, jön az új Sierra nevű macOS - így visszatér a névbe a Mac, mert korábban Mac OS volt az operációs-rendszer, aztán koncepció váltásként elhgyaták a "mac"-et a névből. Most meg vissza. És ez nagyjából mutatja az Apple állapotát.

Ez a blog inkább Maces, mint iPades, néha szól iPhone-ról, az őrát megemlítjük, de nem hordjuk és nem is nagyon írunk róla. Így az iOS10 újdonságairól is majd szeptemberben írunk, ahogy a Sierráról is, amikor már használjuk. Az új WatchOS biztos nagyon szép, nagyon jó.
Hogy a Siri a Macen mennyire lesz hasznos? Az iPhone-on nem sikerült összebarátkoznunk, bár sokaknak igen. (A diktálás az nem Siri, az sem száz százalékos, de szinte már használható is.) Két gondom van, az egyik, hogy Siri nem ért, a másik, hogy nem hangvezérlés az, amikor vizuálisan kell elellenőrizni, hogy ért vagy mit válaszol - lásd válasz helyett gugliz.
A vizuális visszajelzés nem lesz gond a Macen, hiszen a kijelzőt bámulva fogok majd hozzá beszélni. Ha egyedül vagyok. Abban a közösségi irodában, ahol dolgozom, a szomszéd három asztalból kettőn Mac van. Sirik! Figyelem! Tulajdonos beazonosításra felkészülni!

2016. június 13., hétfő

A legfiatalabb WWDC résztvevő

A hét éves Anvitha Vijay nagyon szeretett vágyott egy mobil alkalmazásra. Na nem megvenni, hanem megírni. Ezért fel is törte élete megtakarítását rejtő malacperselyét, de a benne talált 130 ausztrál dollár kevésnek bizonyult egy programozó felbérlésére. Így nem volt mit tenni, a lány naphosszat ült a YouTube előtt és tanult programozni.

"Programozni nem volt könnyű" - mondta a mostanra már kilenccé lett lány. "De minden, ami működött, tovább lépésre ösztökélt."
Idén Vijay másik álma válik valóra. Ő a WWDC legfiatalabb résztvevője. Az Apple 350 ingyen jegyet sorsolt ki a fejlesztők között, a nyertesek harmad még nem múlt el 18(!) éves. Aki többre vágy, az keressen rá a "Smartkins Animals"-re vagy nézze a nem sokára kezdőd WWDC megnyitót vmelyik netcsatornán.

/ by Leena Rao, Fortune /

WWDC 2016 elé

"Ma este kezdődik San Francisco-ban az Apple szokásos éves fejlesztői konferenciája (WWDC), már napok óta teljes erővel dolgozik a cég legendás marketing csapata. Ám mindenre ők sem képesek." - írja Verne Kopytoff a Fortune blogján.
Öt napja van az Apple-nek arra, hogy a világ előtt bebizonyítsa, még mindig ő az innováció motorja. A halványan teljesítő okostelefon és tablet piaci eredmények egyre inkább kívánják a "nagy dobást".
A WWDC-n az Apple általában új szoftvereket mutat be, néha csak előzetest ad ezek várható tudásáról. Erősebbé, gyorsabbá tett gépekkel szokott büszkélkedni. És néha teljesen új szolgáltatásokat mutat be a színpadon.
Ilyen volt a múlt évben meglepetésre (?) bemutatott Spotify-ra hajazó havi tíz dollárba kerülő zene-szolgáltatás. Noha messze nem volt forradalmi újítás, az Apple Music az utolsó negyedévben már tizenhárom millió előfizetővel rendelkezett.
A zene fontos eleme a Tim Cook Apple vezető képviselte stratégiának, amely célja az eszközök helyett szolgáltatások értékesítése. Olyan szolgáltatásoké, mint az App Store (az Apple társalapítója, Steve Wozniak szerint az App Store az Apple legnagyobb találmánya), amely várhatóan jelentősen megújul, vagy az Apple Pay mobilba integrált fizetési rendszer. Ezek az Apple számára folyamatos bevételt biztosítanak, szemben az iPhone-ok, iPadek vagy Macek eseti eladásával.
A szokásos találgatás - mit mutat be az Apple - már megindult. Az Apple, várhatóan, elérhetővé teszi Sirit, a hang-vezérléses személyi asszisztens alkalmazását más fejlesztők számára is. Az Apple ezzel harcba indulhat az Amazon Alexájával, amely az Amazon Echo otthon-vezérlőjén át képes lekapcsolni az égve hagyott lámpát vagy hívni egy Ubert.
Amire kevésbé számíthatunk este, az olyan innovációs megoldás, amitől Tim Cook akár csak két percre is elhomályosítaná Steve Jobs emlékét. Hogy ez elég lesz-e a befektetőknek, vásárlóknak - az egy másik történet lesz.

2016. június 10., péntek

MItől lett sötét a Safari URL-sora?

Villanások. Barabási-Albert László könyve jutott eszembe, amikor ezen a héten hárman is amiatt panaszkodtak, hogy a Safari címsora sötétre váltott.


Természetesen nincs semmi vírus, vagy hack, vagy más, csupán a privát böngésző ablakot nyitottunk. (A vírusok kapcsán: a MacKeeper letöltése változatlanul nagyon nem javasolt.) A privát böngészés lényege az, hogy a böngésző és a Mac semmit sem jegyez meg abból, amit abban az ablakban végzünk. De nem használja az űrlapok automatikus kitöltését sem.
Aki persze a gyíkemberekben és Snowdennek hisz, annak hiába írjuk, az óriás többség számára viszont hasznos lehet ez a tudás. Például ha más gépéről kell megnézni bármilyen netes adatunk. Vagy bejelentkezni.
Ha valaki nagyon biztosra akar menni, akkor persze átvált Vendég felhasználóra és ott privát böngész.
A privát böngészést az összes böngésző ismeri, általában a Fájl menüből érhető el, ahogy a Safarinál is. Vagy a Chrome-nál:

És akkor Villanások, a könyv. Egy adott részben arról ír a világhírű magyar hálózatkutató, hogy az azonos típusú események nem mindig egyenletesen eloszolva esnek meg, hanem csoportokban. Egy emailes példa rémlik. A bejövő emailek nem időben egyenletesen eloszolva érkeznek, már csak a nappal-éjszaka miatt sem. Sőt, mivel a legtöbben 5-10 percenként kérjük le a leveleket a postafiókból, így a gépünkre azok is csomagokban érkeznek. És az ismerős, hogy nekiülök megválaszolni az emaileket? Na, a kifele menő mailek eloszlása még kevésbé egyenletes.
Ahogy pár hete minden egyéni konzultációt kérőnknek iCloud és Fotók gondja volt, úgy ez a hét a sötét Safari hete volt.

2016. június 9., csütörtök

Kassáról kaptuk

Ez itt a kéretlen reklám helye - mert az innocentstore nem kérte, de kapja. A kassai cég hibátlan csomagküldéséért járt így. Két matrica a kínálatukból: