2010. április 30., péntek

iPhone OS vs. Mac OS

Emlékszel még arra, hogy az iPhone bemutatása előtt az Apple szépen elúszott a szoftver-fejlesztéssel, ezért megcsúszott a valódi bemutatóval? Nem azzal, amikor elmondja, hogy majd lesz ilyen (1), nem azzal, amikor Steve meglóbálja az adott eszközt és bejelenti, hogy hány hónap múlva lesz előrendelhető (2), nem azzal, hogy mikor fogják az előrendeléseket teljesíteni (3), hanem azzal, amikor kézbefoghattad (4)? Ha nem, hát mondom, vagy fél évet. Akkor gáz volt, hogy bevallottan a Mac OS fejlesztőket irányították át az iPhone OS fejlesztésére. Meg is csúszott az adott Mac OS vagy háromnegyed évvel.
Valamiért hasonló érzés kerít mostanában hatalmába. Itt az iPhone OS 4 (WWDC), az iPhone OS iPad változata - de nincs hír a Hóleopárd utódjáról. Sehol az év elejére várt iLife és iWork. Az Aperture utca-hosszal lemaradt az iPhoto Face és Place funkcióinak átvételével.
Másik felől nézve az elemzők szerint az Apple értékének 53 százalékát az iPhone adja, a Mac (hardver és szoftver) csak 18-at, az iPad 6-t, az iPod 4,5-t - mi a fontosabb az Apple-nek? Az iPhone OS vagy a Mac OS? Másrészt: számítógépe már mindenkinek van, akinek lehet. iPhone szintű okostelefonja még nincs. iPadje meg nagyon nincs. Melyik piac a fejlődőképesebb?

iPhone OS 4

A multitaskos. Lesz. Minden bizonnyal nyáron, valószínűleg a június elején megrendezendő WWDC-n, az Apple Fejlesztői konferenciáján bemutatva. Várhatóan az új - 4G - iPhone-nal. Amit az Apple erre kiképzett marketingese oly ügyesen hagyott el egy bárban, hogy órák alatt a Gizmodo kezébe került, aki mindent - mindent? - megírt, majd panasz és zokszó nélkül visszaadta az eszközt az Apple-nek, aki ezzel mintegy el is ismerte azt a sajátjának. Szerintem az Apple lassan nem hogy nem fizet marketing kiadásokat, előbb-utóbb pénzt kér az ilyesmiért (is).
Nah, multitask. Egyrészt van egy apró technikai probléma. Amíg egy proci, egy mag egyszerre csak egy műveletet végez, addig a multitask nem igazi, bár a felhasználó hiheti, hogy egyszerre több programot futtat. De ha ezen túl is tesszük magunkat, akkor is. A mostani, 3.0-ás iPhone OS is multitaskos, csak mi, felhasználók nem élvezhetjük ezt. Hiszen bármely alkalmazás (kivétel: telefon) használata közben jöhet be hívás, tehát a hívás fogadás az - multitask. Ahogy beszélgetés közben is kaphatunk sms-t, ahogy más alkalmazás használata alatt is, ez - multitask. Amikor a mailben levelet küldünk, különösen ha az életlen képet készítő iPhone kamerával készült fotót, akkor amíg a levél vánszorog, bármi mást futtathatunk, ez - multitask.
Ha ezek a multi-megoldások nem fogyasztják annyira-annyira az iPhone aksit, akkor mások sem fogják - vagy a programozók nem értik a dolgukat.

2010. április 28., szerda

Mennyiért nincs MacBook Pro itthon?

Mert nincs. Lassan egy hónapja, hogy nincs. Sem régi, sem új. Annyira, de annyira kíváncsi lennék, hogy miért? Keveset rendelt a hazai disztributor? Keveset rendelt a régiós disztributor? El*****te a rendelést az Apple Europe? Jobs besértődött? Elsüllyedt egy tengerjárónyi Mac? Ha nem is most, de öt év múlva igazán elárulhatnák! Vagy valamelyik kereskedő cég nem vállalta be a várható termék-váltás kockázatát, és inkább nézett a potenciális vevőkkel üres polcot, mintsem rendelt volna a "ki-tudja-mikor" kifutóvá váló gépből? Annyira, de annyira nem lennék most Apple kereskedő! Pláne, ha boltom is lenne, meg alkalmazottam - mert ezek nem ingyen léteznek.
Persze, ha nincs gép, akkor irány külföld. (Az Apple iPad bénaságát majd egy másik vicces postban ostorozom - minden napra jusson kalács!) Sógoréknál (http://store.apple.com/at...: sincs 13 inches - öt munkanapra ígérik a szállítást, van viszont 15 és 17 inches 2,53-as azonnal, és a másik két 15-ös három napos szállítással. Az olaszoknál 13-asok tekintetében hasonló a helyzet, a nagy gépek közül viszont egyedül a 15 inches i7-esre kell öt napot várni, a többi raktáron van. Itthon - csak ellenőrzésként az apcom (disztributor) netboltjában: csak 15 inches i7-es van, a többi szállítási ideje: 2-3 hét. Ami egyébként kalandos lesz, mivel itt még a régi gépek vannak, a Core 2 Duo-sak.

És ha már, akkor nézzünk árakat is!



A második oszlop árfolyamát úgy számoltam, hogy elosztottam a magyar árat az EU-s nettó árral. A magyar árat a három APR árainak átlagolása adta, az EU-s ár pedig az osztrák és olasz árak átlaga, ez utóbbi kettő megegyezett. Az EU nettó árat megtalálni sem nehéz feladat, bármelyik apple.at vagy apple.it oldalról a Store-ba belépve kiválasztjuk a terméket, és amikor a kasszához fáradunk, akkor kapunk nettót, áfát és bruttót. A Kassa felirat arra utal, hogy a helyi iStyle bolt árait használtam a táblázathoz (és nem találtam meg, hogy lehetne netto árakat szerezni).
Mitől essünk ámulatba?
A második oszlop eltérő árfolyamai érdekesek, de biztos van rá magyarázat. Ahogy arra is, hogy az eurót használó Szlovákiában vajh miért drágábbak rendre 50 euróval a MacBook Pro-k.

2010. április 22., csütörtök

iPad - eKönyv

Kezdem úgy érezni, hogy eKönyv ügyben az iPad áttörést hoz. A lassan épülő, de szívós kitartással fejlődő elektronikus-könyv piac határvonalhoz ért. Miért?
Az eKönyv népszerűsítésébe beszállt az Apple, és az Apple-hívők hosszú, tömött sora, a hívők sora válik vásárlóvá. Az Amazon - legyen bármekkora brand név is - nem irányít ennyi, amúgy a környezete számára meghatározó embert. Ahogy a HP lehet sokszor nagyobb, mint az Apple hardvergyártóként, ahogy a Nokia eladott telefonjaihoz képest az iPhone szám kerekítési hiba, vagy ahogy a Windows elterjedtségéhez képest Mac OS - akárhogy is jön fel - nagyságrendi különbség. Csak épp nincs HP fun klub (fogadjunk, hogy van, csak még a kutya sem hallott róla), ahogy a Nokia márkahűség (2110 forever!) eltörpül az iPhone hűséghez. Az Apple új idők új szelét jelenti ebben a kicsit magára maradt területen.
És az új szél új megközelítést is hoz. Amikor kitört az első Internet-láz, a nyomtatott sajtó, a napi-, heti- és havilapok az új médiumot új felületnek vélték. Volt kiadó, amely egyszerűen jpg-vé alakította a betördelt lapoldalt és azt tette fel a netre, a szofisztikáltabb kiadók a cikkeket tették fel a nyomtatott lap rovatstruktúrájának megfelelően. Kevés volt az a kiadó a 90-es évek derekán, amely bármi, net-specifikus plusszal látta el azt, amit a printbe szánt lapba készült. Aztán jött az Internetto (reklámszövegeinek egyike: Az Internetto mindenhogy szép, de a legszebb Netscape 1.1-gyel vagy többel, és 65,536 színnel vagy többel!), majd az ebből kinőtt/kivált/átalakult az Index. És beköszöntött az Internet korszak Magyarországon.
Úgy érzem, hogy az elektronikus könyvek esetében most tartunk az Internetto megjelenésének pillanatában. Szép, hogy szkennerrel, OCR-rel be lehet digitalizálni egy könyvet - de ez egy interaktivitást lehetővé tévő környezetben épp úgy kevés, mint tévében felolvasást tartani. Egyszer elmegy, megértjük ... de tartósan?
Az iPaden láttam az Alice Csodaországban angol verzióját, minden oldalon - a szövegen kívül, ami persze kereshető, felolvastatható - van valami apró grafikai játék: egy ketyegő óra, az oldal alja (iPad legalacsonyabban tartott sarka) felé guruló labda (és ez nem Flash :). Várható, hogy a kiadók segédalkalmazások használatával eKönyvként is kínálják majd az általuk kiadott műveket - legalábbis remélem. De ez prompt megoldás. Ha életképes lesz az eKönyv-piac, akkor új munkakör is lesz: eKönyv készítő. Aki tördel és apró - a felület által megvalósítható - pluszokkal dúsítja fel a könyveket. Az eKönyveket.

2010. április 21., szerda

Hóleopárd könyv - hirdetés

Nem kis öröm, amikor a kiadó arról értesít, hogy hamarosan megjelenik az általam írt könyv (persze szmájlizzák), és most azonnal gyorsan generáljunk hirdetést bele. Persze, hogy magam uram, mivel grafikusunk - az nincs. Így most itt tartok:



második (szintén a kigondolás pillanatában elvetélt) ötlet:

2010. április 19., hétfő

Hóleopárd könyv nyomdában

Faros szülés eredményeképp nyomdában a Hóleopárd könyv.

Magyar könyv az iPad könyvespolcán



Veres Robi a Facebookon tette közzé, hogy sikerült az iPad könyvespolcára felgyűrni magyar könyveket. Szép volt Robi (Gonosz Almalap kérdés: szerzői jogok?) (és remélem, hogy a Facebook fix linket használ a képekhez)

2010. április 14., szerda

Frissített MacBook Pro gépek

Az Apple frissítette a hordozható gépeit, a potenciális vásárlók és viszonteladók most böngészik, melyik gépen mit változtatott az Apple. Általánosságban azt írhatjuk, hogy a 13 inches gépek sebessége nőtt, a nagyobbak erősebb procit (is) kaptak (i5), illetve felárért nagyobb felbontást is tudnak. Az akkumulátor teljesítményén is növelt az Apple - közleménye szerint. Az új gépek egy, két, három hét alatt érnek be az országba. Ami vidám, mert az előzőekből már egy, két, három hete alig van, vagy nincs semennyi a hazai raktárakban. "De az élet szép, vagy legalábbis szebb, mint ez!" - torzította az egykori Zorán slágert a Gonosz Almalap, bár az igazi e zene paródiája volt.

Mikor veszel iPadet?

Ezt kérdeztük meg itt a blogban (szavazást lásd a bejegyzések alatt) és az Almalap oldalán is, nagy eltérés a szavazatok megoszlásában nincs, a szavazatok számában - a szájt javára - volt (persze biztos voltak duplán voksolók is :D). Íme az eredmény:



(a külső kördiagram a szájt, a belső a blogos szavazatok megoszlását mutatja)

2010. április 12., hétfő

CS5


A mai napon - a tervezett 17 órás időpont előtt szabadjára engedte a CS5 összes verzióját és változatát az Adobe. Nemhogy a blog, de még egy rendes nyomtatott Almalap is kevés lenne ahhoz, hogy rendesen végignézzük, mit tud - és mit nem - a CS5, ezért élő Almalap-CS5 demot tervezünk, ehhez még hat-nyolc napra van szükségünk. Akkor jövünk és bemutatjuk az InDesignt, a Photoshopot, az Illustratort, a Dreamweavert és a Flash...részt.

2010. április 8., csütörtök

iPhone OS 4 (befejezve)

Nyáron lesz elérhető az iPhone négyes verzió számot viselő operációs rendszere. A több mint száz újdonság közt ott lesz a játszáslista készítési lehetőség (iPod), az ötszörös digitális zoom (fényképezés), mások részére történő alkalmazás-vásárlás, geotagging, fényképek hely szerinti csoportosítása és Bluetoothos billentyűzet használata (ez meg hülyén néz majd ki :).
És jön a multitask - ez az első a Jobs által demozandó hét képesség közül. Így lehet folyamatosan Skype-on lenni (ez egyben a második fontos dolog: VOIP) és másra használni az iPhone-t. Például navigációra, erre példa a TomTom alkalmazás volt. A navigációs program ("Még 300 méter egyenes aztán jobbra. Jobbra. Mondtam, hogy jobbra. Most szálljon ki és nézze meg mit csinált!") a háttérben is futott, miközben az iPhone-nal más alkalmazást futtatott Jobs (background location). És milyen szép az, amikor az iPodként használt iPhone zenehallgatását megszakító TomTom beszédet nyomja el a Skype hívás - bár ezt nem demózták.
Többé nem kell az Apple szerver rendszerét használni a pusholt értesítéshez, így lehetővé válik helyzet-érzékenyebb figyelmeztetés küldése is. Hasonló módon az alkalmazás üzen, ha bevégezte a rábízott feladatot, noha már rég mással játsszunk - ahogy eddig a mail elsuhanó hangját élvezhettük, miközben már játszottunk. Persze az elhagyás nem jelent feltétlenül kilépést, az "otthagyott" alkalmazást úgy találjuk, ha visszahívjuk, ahogy hagytuk - nagyjából a sleepbe tett Mac esete ez.
Eljött a mappák korszaka az iPhone-ra, az alkalmazások mappákba szervezhetők - már 2160 alkalmazást tarthatunk az iPhone-on.
És akkor nevetgéljünk: az iPhone megkapta ugyanazt a könyvolvasó megoldást, mint az iPad. Kívánom a Biblia vagy a Háború és Béke végigolvasását annak, aki ezt komolyan gondolja. Ennél többet sejtet, hogy a több szájton és blogon is emlegetett Game Center közeleg, első hallásra a Facebook közösségi játék-felületéhez, elvéhez hasonlót kínál majd az OS 4.
Megkaptuk a reklámokat is, itt az iAd. Annyira, hogy Jobs hangsúlyozottan az OS részének nevezte. Az iAd egyik küldetése, hogy az ingyenes App Store alkalmazás fejlesztők (is) pénzhez jussanak - a bevétel 60% illeti meg a fejlesztőt.

És. Az itt írtak javát az iPhone 3GS és haramdik generációs iPod touch felhasználók élvezhetik - a nyártól. Az iPadesek csak ősztől.

2010. április 6., kedd

iPad mánia (2)

Ahogy azt az ország Apple-rajongó közössége ismeri, Horváth András (XMS) egyáltalán nem véletlenül New Yorkban járt, hogy szert tegyen két iPadre is. Küldetése sikerrel járt, a New York-i üvegkocka előtt harmadik rajt-pozícióban töltött éjszaka után már haza is érkezett, azóta egyre több hazai blogíró jelzi, már megtapogatta az iPadet. (A Gonosz Almalap víziójában az orosz ikonokat csókolgató népek és az iPadet illedelmesen ujjukkal érintők közt vél felfedezni hasonlóságot, álmában a Duna Plazában kígyózó sort lát, amely, mint az angol korona-ékszerek előtt a Towerben, megállás nélkül haladhat el az XMS boltban kitett iPad előtt, egy, maximum két érintést engedélyezve. A vízió második fele közegészségügyi, az iPad - aka ikon(!) - felületén keletkező, jelen esetben ujj-zsír réteg a tárgya. Műszaki szempontból ennek fénytörő volta.)
Andrást irigyeljük, élete egyik nagy élményére tett szert, mert tehette, mert megengedhette magának, mert számára ez fontos volt, mert akarta és megtette. Népi bölcsektől, vallásalapítóktól idézett egyszer John Lennon, amikor az ő, mások számára útmutató szerepéről kérdezték: Meg tudjuk mutatni az utat, le tudjuk rakni az útjelzőket, de az úton mindenkinek magának kell végigmenni - ha nem is szó, de tartalom szerint. András meg ott van az úton. Sokan értetlenkedtek - minőségben a szellemi szintjüket jellemezve -, hogy mi a rákért megy ki valaki Amerikába egy elektronikus kütyüért. "Mert ott van." Ezt a választ egyébként Edmund Hillary adta arra kérdésre, hogy mi a nyavalyának mászta meg az Everestet.



A bejegyzés egyébként arról szót volna, hogy hány médiában sikerült maradandó nyomot hagyni (Google: "Hungary iPad"). Az egyik örök digitális nyom az Engadget fotója a boldog vásárlás után.



A második kép a The Wall Street Journal weblapjáé. A képaláírás: "A manhattani Marc Labitzky, az osztrák Florian Brunbauer és a magyar Horváth András együtt vár az Apple iPadjára 2010. április másodikán a New York-i Fifth Avenue-n található Apple Store előtt. Az alkalmazottak már felépítették a korlátrendszert, amelyek helyt adnak a 499 dolláros eszközért sorbanállóknak, az árusítás szombaton kedződik. (Fénykép: David Goldman/Getty Images)

És végül, fénykép ugyan nincs, de egy elhíresült (vagy száz szájton idézik) Handras nyilatkozat: "Magyarországon leghamarabb júliusban vagy augusztusban lesz iPad, de lehet, hogy csak karácsonyra. Nekem így marketing szempontból is fontos volt iPadre szert tennem."

2010. április 5., hétfő

A New York-i üveg Kocka építésze

A Fifth Avenue üzlet előtt épp megállt a taxi, a taxaméter még pörgött pár centet, néhány turista a bejáratot fotózta, az üvegkocka, amelyet halvány derengő fény világított meg, úgy tűnt, hogy lassan ellibbenni kész. A fényképezkedő embereknek nem tűnt fel az építész alakja, aki már percek óta ott állt a téren, kék zakót és inget viselt a hetvenes éveiben járó férfi, egyik zsebét lehúzta a pénztárcája, másik vállán a táskája nehézkedett. Fedetlen fővel, kabát nélkül állt, nyakkendőt sem viselt, viszont zakójának belső zsebe tele volt a legjobb minőségű japán ceruzával.
Peter Bohlin, a sok díjat elnyert pennsylvaniai építész megállt, hogy szemügyre vegye alkotását, aminek az első vázlatát az egyik mindig nála lévő Itoya ceruzát használva Steve Jobs skiccelte fel. "Gyakorta előfordul" - mondta az alkotását iPhone-nal fotózok felé biccentve.
Durván négy éve, hogy az Apple a General Motors toronyépület aljában megnyitotta az üzletét, Bohlin egyterű üzletépülete - megdicsőülve - egyike lett a turista látványosságoknak és ugyanakkor az Apple legnagyobb forgalmú üzlete is. A Cornell Egyetem munkatársai 35 milli Flickr képet néztek át, a Kocka (a Cube) New York ötödik legtöbbet fényképezett épülete, a világon a huszonnyolcadik a rangsorban.
Bohlin számos fontos épületet tervezett az eltelt 45 év során, kezdve a Seattle-i Városházával, de említhetnénk Bill Gates futurisztikus tavi otthonát is munkái közül. De semmi sem tette olyan ismertté, mint a Kocka. Az Apple megrendelésére készült épület - beleértve a philadelphiai Apple Store júliusban, egy bank helyén, megnyíló épületét is - segített számára legyőzni a másik két sztár építészt - Thom Mayne, Adrian Smith -, hogy elnyerje az Amerikai Építészeti Intézet évente kiadott aranyérmét, az átadásra júniusban kerül sor. Valljuk meg, Bohlin győzelme némi meglepetés volt, Smith képességét, fontosságát jelzi, hogy ő volt a világ legmagasabb, idén Dubaiban átadott felhőkarcolójának az építésze.
Az öt irodája közül egyet Philadelphiában fenntartó Bohlin Cywinski Jackson cég elnöki pozícióját betöltő Bohlin leginkább a rusztikus vidéki épületek kézműves munkával történő újjáépítéséről ismert. Szenvedélyesség érződik, amikor utolsó munkájáról készült fotókat mutatja. A Rhode islandi farmházat két szobával kellett kibővíteni, emiatt teljesen át kellett alakítani a tulajdonos tehéncsordájának az itató-rendszerét is.
Bohlin apja Faber ceruza-gyárat irányított, ő íratta be fiát a michigani Cranbrook Művészeti Akadémiára az ötvenes évek végén - ez a suli volt a modern amerikai építészet egyik bölcsője. Ő még ahhoz az építész-generációhoz tartozik, aki inkább papírt és ceruzát vesz elő, ha tervet kell felvázolni, mintsem számítógépet. "Nem érintette meg a számítástechnika" - vallja róla cégtársa, Bernard Cywinski hozzátéve: - "Én legalább mailezni megtanultam."
Bohlin nem. Inkább magyaráz, mint ír. Leggyakrabban telefonon, amióta kivonult a városból Scrantonba és onnan tartja a kapcsolatot az irodákkal. De sokat utazik is. "Örökké emlékezem arra az esetre" - meséli egyik kollégája, James Timberlake - "amikor összefutottunk az egyik reptéren. Háromnegyed órán át mesélt átszellemülten az épp aktuális munkájáról, az egész bár őt hallgatta. A megrendelőink imádják. Elragadó fickó."
Amikor vagy tíz éve, a web-világ kirajzása előtt Jobs megbízta, hogy tervezze meg az utcai Apple üzletek prototípusát, a számítógép-mentes életet élő Bohlin már nem volt nyeretlen kétéves. Jobs azzal kereste meg, hogy az Apple veszít az imidzséből, ha termékeit nem saját üzletláncában, boltjaiban forgalmazza. Az Apple ismert a termékeihez kapcsolódó szoros viszonyáról, így olyan építészt keresett Jobs, aki ezt képes átérezni.
Bohlin, akit Jobs még Pixaros időszakában ismert meg, amikor az akkori cégének keresett új székházat, tartott Jobs megbízásától, még soha sem tevezett üzeltet, üzlet-belsőt, üzlet-láncot. Ám nem ugrott el a feladat elől, hiszen Jobs - rá jellemző módon - nem eladótérről, hanem közösségi térről beszélt az üzletek kapcsán. Szerinte a boltnak egyedi és mindenben lenyűgöző hatást kell kiváltania, ahogy például a Guggenheim múzeum hat ránk. Különben mi a ráknak jönne be a boltba a vásárló, amikor mindent megvehet a neten?
Jobs az első konkrét Kockával kapcsolatos megbeszélésen úgy beszélt a kockáról, mint valami klubházról, ahová az Apple rajongói be-betérnek. Miközben Jobs beszélt, Bohlin felskiccelte a Kocka körvonalait leendő környezetében.
A Kocka a General Motors felhőkarcoló előtt áll, Bohlint épp a magas hasáb ihlette, hogy kockát rajzoljon. Persze a lejárat csak egy eleme volt a kirakósnak. A toronyból földszinten kibérelhető terület például nagyn kevés volt a várható forgalomhoz képest. "Miként vehetjük rá az embereket, hogy lemenjenek a föld alá?" A válasz a kocka lett a felhőkarcoló előtt. "Az üveg háznak mágikus vonzereje van az emberekre."
A társ Cywinski is kiemeli, hogy az üveg Kocka kalandra hívó, amely csak sejteti a kezdetet, amely "szimbólummá vált és bejárat egymagában". Az emberek a nap minden órájában körbejárják, tapogatják a közel tíz méter magas kockát, amelyet még mágikusabbá test az üveg-felvonó és az ezt ővező spirál üveglépcső. Sorbanállnak, hogy elkészíthessék a saját felvételket, ahogy a lifttel alámerülnek vagy felbukkannak a kockában.
Odalent éjjel-nappal tömeg hömpölyög, sokan nem is vásárolni jönnek, ahogy ezt Jobs vízionálta, csak benéznek, ellenörzik emailjeiket vagy résztvesznek valamelyik ingyenes bemutatón.
És Bohlinnak ez kedvére van.
(Ez Inga Saffron Philadelphia Enquirerben megjelent cikkének rövidített fordítása)

Autó előszerelt iPaddel

Mert már ilyen is van! A Hyundai-é az elsőség, az Equus (ami egyébként remek színdarab) luxus-autó beépített iPaddel kerül forgalomba. A kocsi kézkönyve is iPaden olvasható el.

2010. április 3., szombat

iPad sor

Az XMS motorja, Horváth András (blog: klikk!) részt vesz az Apple idei zarándoklatán, amit az Üveg Kockához szerveztek idén április harmadikára, az iPad fel/bemutatásának napjára. Egy videó a sorból, a többit kövessétek a blogján.