2015. szeptember 14., hétfő

Az Apple első számú gondja az innovatívság elvesztése

Mit összenevettünk a Microsofton, amikor a sikertelen tabletjéhez drága kiegészítő billentyűzetet kínált. És akkor roppant helyeslően bólogattunk, amikor Steve Jobs 2007-ben a tablet-ceruzát nettó hülyeségnek és a múlt eszközének nevezte. Rövid lenne a memóriánk? Hamar felejtenénk?
De ugorjunk vissza 2015-ben, amikor Tim Cook a lelkes közönség előtt olyan eszközöket mutat be, amelyeket már láttunk - és ez nem az első ilyen esemény, egyre inkább kibukik a fényezett, ajnározott és agyon-hájpolt külső alól, hogy a király meztelen, Cupertino legnagyobb gondja az, hogy az Apple kifáradt.
A Forbes szerkesztője, Theo Priestley írása.

iPhone 6S és 6S Plus

Nem volt semmi "hűha" vagy "ejha", mindent tudtunk előre köszönhetően a túlzott számú ál-kiszivárogtatásnak. A szokásos két verzió közti iPhone arcfelvarrás, kicsit nagyobb kamerával, kicsit gyorsabb processzorral. Az iPhone-nak kellett volna a legutolsó dolognak, amit bemutatnak, mert igazán nem volt mit bemutatni. Az egyetlen érdemleges újítás a Force Touch (nyomás-erősség érzékenység, a nyomás erősségével más és más funkciók hívhatók elő), amely várhatóan az iPhone7-re kinyírja a Home gombot, amennyiben az Apple-nek sikerül a kijelző alá az ujjlenyomat azonosítást a Touch ID és az Apple Pay miatt beépíteni. Bár Tim Cook mindent bedobott, hogy újdonságként tekintsünk a 6S-re, de ez pont ugyan olyan iPhone, mint az elődje. Élő Fotók? Valami a Vine és a Google Photos közt, ám ezek már léteznek és működnek. A 6S+ pedig több, mint dögös jószág, ő az iPad Mini halálát hirdető apokaliptikus negyedik ló (be szépen tudnak egyesek fogalmazni) - bár az Apple ezt még nem ismeri el.

iPad Mini 4

Itt az eszköz utolsó leszármazottja, mielőtt végleg eltűnne az iPad családi fotóról. Az Apple zseniálisan tudja az utolsó utáni bőrt is lehúzni a döglött rókáról, a kis frissítés hatására biztos lesznek páran, akik megvásárolják. De a 6S+ bemutatása után nincs sok értelme iPad minit venni. Ráadásul itt a Nagy Testvér is.

iPad Pro

Itt kezd érdekessé válni a helyzet. Az Apple bemutatott egy inkább üzleti-, mintsem szórakoztató-ipari terméket. Az árazás a hordozható gép vásárlókat gondolkodásra készteti. A hozzá pattintható drága (169USD) billentyűzet és az ominózus Apple Pencil (99USD) - azaz íróvessző - a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy Cupetinoból kiveszett az innováció, és már csak követik, nem diktálják, a vetélytársak stratégiáját. A Pro pont az, amit a Microsoft a Surface-szel bemutatott, csak az Apple marketing képessége hiányzott a termék mögül. A Pro az üzleti szféra üdvözölt eszköze lesz, okos lépés ez az Apple-től - amely szorosabbra fűzte kapcsolatát az IBM-mel és a Cisco-val az elmúlt hónapokban, ezek a cégek segíthetnek a nagyvállalati értékesítésben és alkalmazás-fejlesztésben. Okos lépés a piac ilyen irányú bővítése, amikor a tablet eladások üteme igencsak lelassult.
De milyen hatással lesz az iPad Pro az Apple hordozható gép eladásaira? Ahogy a 6S+ felőrli az iPad minit, ugyanúgy az iPad Pro kinyírhatja a legkisebb MacBook Aireket. A Pro sebessége és kijelző felbontása - jobb, mint a MacBook Pro retina(!) - sokakat arra késztet, kétszer is meggondolja, hogy Airt vegyen - eddig az Air volt az Apple legolcsóbb és legjobban hordozható eszköze.

Apple TV

Ez a "garázs"-kísérlet évek, lassan évtizedek óta küzd, hogy komolyan vehető projektté legyen. Ez a múlt heti bejelentéssel sem sikerült, sőt, azóta még rosszabbak a kilátásai. Az alkalmazások futtatása nem a tévé megújulásának a módja. A jövő embere felhasználóként nem ül a tévé előtt és bámulja azt. És erre egy külön megvásárolható eszköz kimondottan nem veszi rá. Az Apple azt hiszi, hogy a csodás fekete doboza fog ismét életet vinni a nappalikban (you know: living room), csak épp az összes konzol évek óta képes arra, amire most az Apple TV alkalmassá lett, sőt, annál jóval többre. Ha az Apple komolyan gondolja, amit az AppleTV-vel szeretne, akkor a tvOS-t adja el a tévé-gyártóknak, hogy azok beépítsék a készülékeikbe. (Na, még egy OS! - gondolattal most nem is foglalkozunk, pedig ez is megérne egy misét.) De nem fogja. Az AppleTV-hez hasonló képességű és szolgáltatás kínáló eszközök - Chromecast, Amazon FireStick... - pedig már régóta a piacon vannak hangfelismeréssel és más földi jókkal, miért venne valaki AppleTV-t? Mint játék-szolgáltatást? Na de kérem! Az Apple honlapját olvasva mindez olyannak tűnik, mintha az Apple újra feltalálta volna a számítógépes-játék piacot.

Apple Watch
Nincs miről beszélni. Pár új szíj. Haladjunk is tovább. Még mindig nem látom semmi okát, hogy vegyek egy Apple Watcht. És komolyan, a versenytársak jobb okosórát kínálnak.

Piaci reakciók
A befektetők reakciói a bemutató után elárasztották a netet. Az elemzőkhöz hasonlóan nem találtak semmi értékelhetőt az új termékek kapcsán, ezért a tippelés és latolgatás spiráljának újabb emelkedő körébe kezdtek. Olyan eszközökről és szolgáltatásokról, amelyek más gyártóktól már évek óta kaphatók. Előbb-utóbb bekövetkezik az ébredés, a fanatikusok szűk körén túl mindenki észreveszi majd, hogy az Apple évezred eleje óta tartó termék-siker hulláma már Jobs halálakor kifáradóban volt, lassan a marketing hullám esése is nyilvánvalóvá válik.
Igen. Az Apple az a vállalkozás, ahol Tim Cooknak és Ive-nak ki kellett volna lépni az alapító zseni Steve Jobs árnyékából, végleg elfelejtve az egykor hozott döntéseket és az új kihívásoknak megfelelően fejleszteni a termékeket. A 2015. szeptember 9-i rendezvényen kiderült, hogy az Apple afféle kapuzárási pánikban van, a vezetés újításra nem képes. A bemutatott termékek saját piacuk újrafelosztására alkalmasak csak, új meghódítására nem. Mi az Apple-től inspirációt, innovációt, technológiai iránymutatást várunk. De ehelyett csak ülünk magunk elé meredve arra várva, hogy az Apple magát találja meg.

2 megjegyzés:

  1. "És akkor roppant helyeslően bólogattunk, amikor Steve Jobs 2007-ben a tablet-ceruzát nettó hülyeségnek és a múlt eszközének nevezte. Rövid lenne a memóriánk? Hamar felejtenénk?"

    Igen, rohadtul feledékenyek vagytok.
    2007-ben Jobs a cerka feleslegességét az iPhone bemutatóján említette, szó nem volt ott tabletekről.
    Főleg, hogy egy 12"-os pro eszköznél, amit főleg munkára, grafikára szánnak, alapvető egy ilyen periféria.

    "A Pro pont az, amit a Microsoft a Surface-szel bemutatott"

    Nem, köze nincs hozzá.
    A Surface egy erőltetett eszköz, amin egy főleg desktop használatra alkalmas rendszer fut. A grafikai/rajz képességei meg köszönőviszonyban sincsenek az iPad Pro-hoz képest.

    "A Pro az üzleti szféra üdvözölt eszköze lesz"

    Nem valószínű, ellenben a grafikusok kedvenc eszköze lehet, hisz olcsóbb, mint egy hasonló rajztudású Wacom tablet, nagyobb a kijelzőjének a felbontása és sokrétűbben használható.

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    én úgy gondolom, hogy abban a három dologban, amit említesz, igazad is lehet. Ám az egész véleményt ez nem teszi hiteltelenné.
    A mai bejegyzésemet (http://almalapmintblog.blogspot.hu/2015/09/az-egy-gombos-eger-es-az-apple-ceruza.html) már vasárnap megírtam és a végén láthatod, Jobs sem volt mindig igazmondó juhász.

    Wacom ügyben én úgy gondolom, hogy talán a Wacom felvásárlása lett volna a jobb megoldás. Nekik évtizedek óta van nyomásérzékeny eszközük, kijelzőjük. Az olcsóság pedig relatív, bár mi itt élünk, de a magyar piac, fizetőképesség a Földön kerekítési hiba.

    Ferenczy Gábor

    VálaszTörlés