"Mit gondolsz?" – kérdezte Steve

"Jön!" - kiáltotta Bertrand Serlet és fejével a tárgyaló felé intett. Ő volt a figyelő. Amikor látta, hogy Avie és Steve megjelenik az Apple két főépületét összekötő folyosó másik végén, akkor kellett jeleznie. Steve-t az Apple összes épületében kísérni kellett. Ugyanis nem volt hajlandó beléptető-kártyát hordania magával, így mindig kellett valaki, aki kinyitja neki az ajtót, elindítja a liftet. Az okot, hogy miért nem akart kártyát hordani, senki sem tudta, még legenda sem szólt erről.

A szerző Arno Gourdol, aki jelenleg az Adobe-nál dolgozik, a Creative Cloud Experience vezetőjeként.

Magam egy dög nagy képcsöves monitor előtt ültem, a kijelző tök fehér volt a közepén apró fekete lakattal és egy érthetetlen hibaüzenettel. "Nem hiszem el" - motyogtam és gyorsan nyomtam egy újraindítást. Aztán egy táp ki - táp be jött. Az eredmény nem változott.
"Két percen belül meglesz az első és utolsó találkozóm Steve Jobs-szal, mert hogy kirúg, az nem kétséges" - mondtam ki hangosan. "Ez egyszer biztos jópofa történet lesz - beszélgettem magammal - de most nem annak látszik." Teljes pánikban voltam, az sem lett volna rosszabb, ha meztelenül szállok fel a reggeli csúcsforgalomban a metróra.
Bertrand dugta be a fejét az ajtón: "Sikerült?" Nem feleltem neki. A minőség jobb, mint a mennyiség. Egy touchdown [6+1 v. 6+2 pont] jobb, mint két mezőnygól [3-3 pont]. A második irodaépület ablaktalan tárgyalójának, ahol voltam, a sors a "Diplomácia" nevet adta. A baloldali falon rajzolásra kész papír volt kifeszítve, hátul kis kávés- és üdítős-asztal és két hatalmas szék egészítette ki a szoba berendezését. Én a jobb oldali falhoz tolt asztal három számítógépe közül az elsőnél haldokoltam. Arra készültünk, hogy bemutatjuk, hol tartunk a rendszerszoftver fejlesztésével. Bár most inkább úgy éreztem magam, mint egy áldozati bárány.

Az Apple jelenlegi székhelye az Infinte Loop-on. Az említett második irodaépület a távolabbi.

Steve belépett a szobába és azonnal mellém húzott egy széket.
"Na, mutasd!" - mondta köszönés nélkül, és minden más formaságot mellőzve.
"Épp van egy kis gondunk" - kezdtem bele Steve-hez intézett utolsónak tűnő mondatomba.
Steve a kijelzőn megjelent hibaüzenetre nézett, amit a rendszer mélyéből küldött valamelyik rutin.
"Végül is jó, hogy még nem értékesítjük" - mondta mosollyal a szája sarkában.
Szerintem még Nevadában [szomszéd állam] is hallották, hogy mekkora kő esett le a szívemről - és bevillant a megoldás. Egy breakpointot tettünk be teszteléskor és elfelejtettük kivenni. Szövegszerkesztő. Sor törlés. újraindítás. És megy. Nem leszek kirúgva! És meg tudtuk mutatni Steve-nek, hogy hol tartunk.

Mac OS X Aqua fejlesztés
E naptól kezdve öt éven át minden hétfőn összeültünk, hogy bemutassuk, hol tartunk a Mac OS X új Aqua felületének fejlesztésével. Szinte mindig ott volt a már említett Bertrand Serlet, a később alelnökké lett - majd Tim Cook által kirúgott - Scott Forstall, a felhasználói felület tervező csoport vezetője, Don Lindsay. Phil Schiller és Avie Tevanian ritkábban jött, inkább a meghatározóbb megbeszéléseken voltak jelen. Akárki volt jelen, soha nem az volt a cél, hogy megmutassa a többieknek, hogy ő mekkora ász, hanem hogy előbbre vigye, jobbá tegye a szoftvert.

A fent leírt jelenet után pár héttel ismét átjött Steve. Bejött és szinte beledugta a fejét a monitorba, az egyes képpontokat nézegette. A kijelzőn az Aqua felület ablaka volt látható. Az ablaknak először mind a négy sarka le volt kerekítve, de most az alsók már szögletesre módosultak. Erre a vízszintes csúszka megjelenítése miatt volt szükség.
"Na, mit gondolsz?" - emelte ki fejét a monitoromból Steve.
Ismét lefagytam: Steve az én véleményemre kíváncsi! Ő meg várta a válaszom. Senki sem sietett segítségemre. Steve azt akarta tudni, hogy nekem mi a véleményem. Csak ne mondjak valami baromságot! És miért kérdezi? Nincs nálam hozzáértőbb a szobában? Nem vagyok én dizájner!
"Nekem az előző jobban tetszett. Természetesebb volt." - nyögtem ki.
"Gondoltam" - bökte rá. Kis szünet után még hozzátette: "De ez elegánsabb. Ez a vége."
Igaza volt. Tényleg elegánsabb volt. De azzal, hogy megkérdezett, elérte, hogy a következő hónapokban sokkal jobban odafigyeltem a dizájnra is, amihez nekem, programozóként, nem volt semmi közöm. Több lettem egyetlen kérdése által. Csak úgy érhetünk el nagy dolgokat, ha szeretjük csinálni.

Mit gondolsz?
Steve sok területen volt egyedülálló tehetség. Szónoknak, látnoknak... De talán a legnagyobb tehetsége a környezete inspirálása volt. Hogy mindenkiből kihozza, kihajtsa a legjobbat. Szenzációs.
"Mit gondolsz?"
Két szó, de az egész szemléletemet formálta, változtatta meg. Azt mondta, hogy odafigyel arra, hogy mit gondolok. Hogy meg akar hallgatni. Hogy elismer. Hogy bízik bennem.
Ha kreatív csapattal dolgozol, próbáld ki Steve kérdését. Semmibe sem kerül, de hatalamas hozadéka lehet.
Négy éve már, hogy nincs köztünk. De kérdését - mit gondolsz - naponta hallom a fejemben.