Lisa és az igazság

Lisa Brennan-Jobs – igen, ő Jobs első gyereke önéletrajzi írása "Small Fry" címmel majd szeptemberben jelenik meg, a Vanity Fair egy hosszabb részletet közölt. Összefoglaljuk: Jobs nyilvánosan rendre megtagadott lányához érzelmeit elmondani, kimutatni nem képes módon közeledett, ha vér-egyszerűen fogalmazok, akkor bunkó volt az utolsó percéig.

Jöjjön két apró rész a Vanity Fair cikkből, ahol Jobs nem akkora tapló.
...
"Ismered a Lisa számítógépet? Rólam nevezted el?" - kérdeztem egyszer tőle, amikor középiskolásként felváltva voltam a szüleimmel. Azon voltam, hogy egy hirtelen jött kérdésnek tűnjön, semmi többnek. Hátha ezt az egyet megkapom tőle. [Korábban Jobs kijelentette, hogy semmit, de semmit, de nagyon semmit sem ad a lányának.]
"Nem." Kattant a válasz. Mintha valami bókot vadásztam volna. "Sajnálom."
...
Egyszer 27 éves koromban apán elhívott a yachtjára egy pár napos vakációra, ott volt a mostoha anyám, a féltestvéreim, gyerekvigyázók. A Földközi-tengeren hajóztunk. Szinte soha se hívott vakációzni. Hosszú hétvégére mentem.
Dél-Franciaországnál hajóztunk, amikor apám szólt, hogy kikötünk Alpes-Maritimes-nél, mert egy ismerősnél fogunk ebédelni. Nem mondott nevet. Beálltunk a kikötőbe, felvett egy kisbusz és elvitt Èze egyik villájához.
Bono [U2] villája volt. Az ajtóban várt, farmerben, pólóban és abban a napszemüvegben, amelyiket az albumborítóján is viseli.
Végigvezetett a házán, néha úgy tűnt, mintha nem is az övé lenne. Az ablakok a tengerre néztek, a szobák gyerekjátékokkal voltak tele. Egy üres, világos nyolcszögletű szobáról azt mondta, hogy egyszer Gandhi is ott aludt.
A hatalmas, tengerre néző teraszon terítettek meg. Bono az Apple korai éveiről faggatta apámat. Együtt vannak még? Tudták, hogy nagyot alkotnak és megváltoztatják a világot? Apám beszélt arról, milyen volt a Macintosht megalkotni és erre Bono azt mondta, hogy hasonló volt az ő és az együttes érzése is. Milyen érdekes, hogy különböző területen dolgozóknak lehetnek azonos rendkívüli érzéseik. És Bono megkérdezte: "És tényleg, a Lisa tőle kapta a nevét?"
Pillanatra csend lett. Felkészültem a válaszra.
Apám nem válaszolt azonnal, lenézett a tányérjára, aztán vissza Bono-ra. "Ja, úgy volt" – mondta.
Megmoccantam a széken.
"Gondoltam" – mondta Bono.
"Aha"
Néztem apám arcát. Mi változott? Miért ismerte be most, annyi év után? Persze, hogy rólam nevezte el, mindig is tudtam. Eddigi tagadásai értelmetlenné váltak. Éreztem, ahogy új erő árad szét a testemben.
"Most először mondta, hogy igen" – mondtam Bono-nak. "Nagyon köszönöm, hogy rákérdeztél." Mintha egy híres ember kellene ahhoz, hogy egy híres ember felfedje titkát