"Az Almalap viszont rátalált Dobosy Anikóra, aki az első almalány lett – e beosztással fedve le a felsoroltakat. Anikó bátor “igen”-nel felelt arra a kérdésre, hogy van-e jogsija és kocsija. Volt mindkettő.
A sárga kispolszki a szüleié volt. Ezt vallotta be, amikor a Kossuth Nyomdából az Árpád-hídon lépésbe araszolva haladtunk előre, a hátsó ülésen 1500 Almalappal, magam kicsit jobbra kilógva a kocsiból. Az araszolás és a meleg hatására Anikó kinyilatkozta vezetői filozófiáját:
– Én imádok vezetni, csak előttem és mögöttem ne legyen autó!
Miközben könnyeimet törölgettem, Anikó határozott hangon az autó elhagyására szólított fel.
De volt más élményünk is a kispolszkival! A Hertelendyről kikanyarodva az Alkotás útra az lassan emelkedett, majd egy közlekedési lámpán túl érte el legmagasabb pontját. Anikó épp vitt valahová, amikor befékeztünk az említett lámpánál.
– Érdekes, ha egyedül vagyok, itt mindig elérem a zöldet!
E fenti élményemet meséltem Jánosnak, aki erre rám csodálkozott:
– Neked is ezt mondta?
És még egy kispolszkis eset, ekkor hárman(!) ültünk a kocsiban, Abonyi Petinek jutott a hátsó ülés, saját bevallása szerint a motor minden fordulatát érezte csontjaiban. A Budafokiról kellett volna jobbra kanyarodni a MOL székház előtt, de valahogy rossz sávba soroltunk. Péter hátulról a zöld jelzésnél szólt, hogy “khm, de talán ...”, mire Anikó Sennaként jobbra rántotta a kormányt és befértünk a busz előtt. Péter busszal jött vissza az irodába."
Az almalány nem Anikó álneve, hanem munkaköre volt, ez volt a szép feloldása a gépíró, hirdetésszervező, ügyintéző, iroda vezetőnek.
És most:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése